Módszertani levél
Írta:
Korintus Mihályné
Dr.
Dr. Nyitrai
Ágnes
Rózsa Judit
Összeállításában és
kipróbálásában közreműködött:
Acsai Lajosné
Balázs Ádámné
Kiss Jánosné
Kissné Fazekas Ibolya
Kovácsné Horváth Erzsébet
Pósfai Ferencné
Pusztainé Berényi
Katalin
Módszertani levél
A módszertani levél célja, hogy:
·
Útmutatást adjon a gyermekek játékáról, a játéknak a fejlődésben
betöltött szerepéről, valamint a gondozónőknek a gyermekek játékával
kapcsolatos feladatairól;
·
Segítse, hogy a gondozónőknek korszerű ismereteik és szemléletük legyen
a gyermekek játékával kapcsolatos döntések meghozatalához, valamint konkrét
helyzetek kreatív megoldásához.
Az előző módszertani levél megjelenése óta számos
olyan változás történt, amely abban megfogalmazottak újragondolására,
kiegészítésére, módosítására késztetett:
·
Új tudományos eredmények alapján többet tudunk a kisgyermekek
fejlődéséről és az azt befolyásoló tényezőkről.
·
A társadalmi-gazdasági változások következtében változtak az
életkörülmények, az életforma és az életszemlélet. Mindez érezteti hatását a
bölcsődés gyermekek otthonról hozott szokásaiban is.
·
Változott a szakmai szemlélet a felnőttek a gyermekek tevékenységében
való szerepét illetően.
·
Sok új játékeszköz van a bölcsődékben a kereskedelmi kínálat bővülése
és a szemléletváltozás eredményeképpen.
A gyermekek fejlődésére egyaránt hatással vannak az
öröklött tulajdonságok és a környezet tárgyi és személyi meghatározói,
eseményei. A fejlődés támogatása a felnőtt tudatos döntéseinek sorozatán
alapszik, amelyek meghatározzák a szükséges tárgyi feltételeket,
tevékenységeket és a felnőttek szerepét, tennivalóit. Kiemelten fontos szerepe
van a gyermek által elfogadott, számára biztonságot nyújtó felnőtt folyamatos
támogató, megerősítő jelenlétének, a gyermek igényeihez és fejlettségéhez
igazodó tevékenységeknek, a hozzájuk kapcsolódó élményeknek és a felnőtt
mintanyújtásának. Bölcsődében, az adott feltételek mellett és a szakmai munka
keretein belül, az egyes helyzetekben a gondozónő határozza meg, hogy egy-egy
gyermek vagy gyermekcsoport kiegyensúlyozott fejlődését milyen módon tudja
biztosítani. Döntéseit a megfelelő környezet és feltételek kialakításához
illetve a játékhelyzetek megteremtéséhez
·
fejlődéslélektani és pedagógiai ismeretei
·
az egyes gyermekek ismerete, és
·
a gyermekek családi hátterének, a család szokásainak ismerete alapozza
meg.
Ehhez szükséges a gondozónő önállóságát biztosító
szakmai felkészültség, folyamatos szakmai továbbképzés és önképzés, valamint a
tervezés, a szervezés és a megadott kereteken belüli rugalmasság.
A bölcsődei ellátásban „A bölcsődék működési
engedélyének szakmai követelményei”-ben megfogalmazott alapelvek a
meghatározóak. Ezek megvalósítása gondozási- és játékhelyzetekben lehetséges.
Az általános alapelveken túl, a gyermekek játékával kapcsolatban még a
következők érvényesülnek:
·
A játékfejlődés és más funkciók fejlődése között szoros kapcsolat van.
·
A megfelelő napirend a lehető legtöbb és leghosszabb játékidőt
biztosítja a szobában is és az udvaron is.
·
A jól kiválasztott játékszerek felölelik, illetve reprezentálják a
gyermekek szűkebb és tágabb környezetét, lehetővé teszi azok eseményeinek
eljátszását.
·
Az a gyermek játszik nyugodtan, aki biztonságban érzi magát.
·
Az elmélyült, nyugodt játék feltételei:
-
nyugodt légkör
-
megfelelő (max. 12 fő) csoport létszám
-
gondozónői állandóság
-
szoba megfelelő berendezése
-
játékok megfelelő elhelyezése
-
a gyermekek életkorának megfelelő fajtájú és mennyiségű játékok
-
az öntevékenység és a szabad választás lehetősége
-
a gyermekek fejlődésének és kreativitásának támogatása
-
a felnőtt odafigyelése, elismerése, esetenként ötletadása, az
együttjátszás, a közös tevékenység során nyújtott viselkedési és
helyzetmegoldási minták.
Módszertani levelünkben sok olyan fogalmat
használunk, melyeket az egyes pedagógiai irányzatok különbözőképpen
értelmeznek, ezért fontosnak tartjuk ezek meghatározását.
Fejlődés:
A fejlődést az öröklött adottságok és a környezeti
hatások egymással kölcsönhatásban határozzák meg. A biztonságot nyújtó, derűs,
kellően ingergazdag, tevékenységre késztető környezet
hozzájárul az öröklött adottságok kibontakozásához. Az érzés és a gyakorlás
eredményeképpen a tevékenyég egyre magasabb szintű lesz. Pl.: a gyermek mozgása
összerendezettebb, ceruzával rajzol stb. Ha a kisgyermek szabadon választhat
tevékenységet, akkor általában olyat választ, ami újonnan kialakuló képessége
gyakorlását, fejlődését teszi lehetővé, így saját „belső programja” szerint
halad előre. Ha valamely területen több próbálkozásra van lehetősége, ott a
fejlődés megelőzheti más területen nyújtott teljesítményét.
Fejlesztés – a
fejlődés támogatása:
A gyermekek életkori és egyéni sajátosságait ismerve
a felnőtt tudatosan megteremti azokat a feltételeket, amelyek a „fejlesztő”
funkció gyakorlására, működtetésére lehetőséget adnak. Olyan módon vesz részt a
folyamatban, hogy a gyermek érdeklődése, aktivitása megjelenjen, hatékonyabb
legyen.
Tanulás:
Minden olyan információ, tapasztalat megszerzésének
folyamata, amely magatartásmódosulással jár, illetve változást idéz elő a
gondolkodásban, viselkedésben. Az új információk beépülnek a gyermek
ismereteinek rendszerébe, kiegészítik vagy adott esetben módosítják,
megváltoztatják azt.
Tanítás:
A másik személy tanulását segítő tevékenység, amely
magában foglalja az új információkkal való kapcsolatba kerülés lehetőségének
megteremtését és segítését. Ez utóbbi jelenthet:
-
bátorító, támogató, megerősítő, elismerő jelenlétet
-
helyzetnek megfelelő konkrét segítséget (ötletadást, magyarázatot,
segítést, … stb.)
-
modellnyújtást
Irányítás:
A másik ember tevékenyégének, viselkedésének
befolyásolása. Két fajtája van, a közvetlen (direkt) és a közvetett (indirekt)
irányítás. A befolyásolás közvetettségének-közvetlenségének mértékétől függően
számtalan módja létezik. Teljes irányításmentesség (non-direktivitás)
sosem lehetséges, hiszen a felnőtt már a feltételek megteremtésével irányít,
pl.: játékkészlete is meghatározza a gyermekek tevékenységét. Bizonyos
esetekben a közvetlen irányítás segít a kellemetlen helyzet elkerülésében. A
gyermeket veszélyeztető helyzetekben a viselkedés módosításának leghatékonyabb
módja a közvetlen irányítás (vagy utasítás). A kisgyermek harmonikus
személyiségfejlődése szempontjából előnyös, ha az indirekt módok, valamint a
gyermek kompetenciáját figyelembe vevő, annak érvényesülési lehetőséget
biztosító módok vannak túlsúlyban.
Motiválás:
A gyermek érdeklődésének felkeltése valamilyen
tárgy, tevékenység iránt. Közvetettség – közvetlenség tekintetében az egyes
megnyilvánulások között jelentős különbségek vannak, pl.:
·
Közvetett (indirekt) megnyilvánulások:
-
valamilyen játék figyelemfelhívó tárolása,
-
a felnőtt elkezd valamilyen tevékenységet (amibe a gyermek
bekapcsolódhat)
·
Közvetlen megnyilvánulások:
-
a gondozónő valamilyen tevékenységet javasol, pl.: az unatkozó
gyermeknek felajánlja a képeskönyv nézegetését.
Pedagógiai szempontból a motiválás sikeressége
elsősorban attól függ, hogy mennyire igazodik a gyermek igényeihez és az adott
helyzethez, és mennyire hagy a felnőtt választási lehetőséget a gyermeknek (nem
pedig az indirektség/direktség fokától). Az irányítás és a motiválás között
lényeges különbség, hogy a motiválás nagyobb hangsúlyt helyez az érdeklődés
felkeltésére és nagyobb választási lehetőséget biztosít az egyén számára a
viselkedésváltoztatás/tevékenységváltoztatás vonatkozásában.
Tervezés:
Perspektívában gondolkodás: a felnőtt a gyermek
ismeretében elképzeli a gyermek fejlődésének lehetséges alakulását és
átgondolja azt, hogy neki milyen szerepe, általános és konkrét feladatai vannak
az optimális fejlődés segítésében. Jövőképet és ütemtervet jelent. A bölcsődei
játéktevékenység vonatkozásában: a gondozónő a játék általános
fejlődésmenetének és a csoportba járó gyermekek játéktevékenységének
ismeretében, valamint az évszakok változásának, az ünnepek idejének
figyelembevételével, átgondolja a várható új tevékenységformák megjelenését, a
fejlődésben betöltött szerepét, támogatásának módját.
Szervezés:
A felnőtt biztosítja, összehangolja az optimális
fejlődéshez szükséges körülményeket, feltételeket, a tervezés során kialakult
elképzeléseknek, céloknak megfelelően. A bölcsődei játéktevékenységgel kapcsolatban
a következők a szervezési feladatok:
·
a csoportszoba berendezése
·
a játékok érdeklődést felkeltő módon történő elhelyezése
·
a napirendben a lehető legtöbb játékidő biztosítása, új tevékenységek
beillesztése
·
a tervezés során átgondolt tevékenységhez szükséges eszközök
biztosítása; továbbá azoknak, a gyermekcsoport érdeklődését és aktivitását
figyelemmel kísérve, a megfelelő helyzetben történő felkínálása.
A többnyire általánosabb és hosszabb távra szóló
tervezés alapozza meg a szervezést. Az eredményességet kedvezően befolyásolja a
gyermekekre való érzelmi ráhangoltság és rugalmasság.
Amióta a pszichológia elkezdett foglalkozni a
játékkal, mint a gyermeki viselkedés egyik legjellemzőbb tevékenységi
formájával, sok elmélet és magyarázat született a játék természetét és
motivációját illetően.
Eleinte, a felnőtt központú gondolkodásra
jellemzően, a játékot csupán egyfajta felüdülésnek vagy erőfölösleg
megnyilvánulásnak tekintették, mivel úgy gondolták, hogy a munkával szemben a
játék pihenés.
Sokáig uralkodott az
nézet, amely szerint a játék „előgyakorlás”, mert olyan képességek
kifejlődéséhez járul hozzá, amelyek teljesen csak a gyermekkor végére alakulnak
ki. E szerint nem célnélküli a játék, mint ahogy azt korábban gondolták, a cselekvések
ösztönös természetűek. (Karl Groos)
Egy mási elképzelés szerint a gyermek fejlődése a
törzsfejlődés szakaszainak rövidített megismétlése, így a játékformák
életkoronként viszonylag állandó sorrendben követik egymást. A játék tartalmát
azok a tevékenységek határozzák meg, amelyek egymásutánja az emberi történelem
során azonos volt. (Stanley Hall)
Olyan elmélet is létezik, amely szerint a gyermekben
felgyülemlik a felesleges energia, amit valamilyen módon le kell vezetni, és a
játékot az energiafelesleg levezetésének tekinti. (Herbert Spencer)
A pszichoanalitikusok
szerint a képzelet és a játék a vágyak kivetítése, a konfliktusok és
kellemetlen események megismétlése azzal a céllal, hogy a gyermek
felülkerekedjen rajtuk. (Anna Freud, Melaine Klein) Ez az értelmezés vezetett oda, hogy a játékot a
személyiség megismerésének módszerként és terápiaként is alkalmazzák.
A játék és az értelem fejlődésének szoros
kapcsolatát Jean Piaget
írta le először részletesen. A játékot olyan tevékenységnek tartotta, amely
értelmileg dolgozza fel az új helyzeteket és élményeket, vagyis a gyermek „maga
építi fel (alakítja ki) a tudását” (konstruktivizmus).
Ezeken a klasszikus magyarázatokon kívül a játéknak
számos más értelmezése is van. Piaget elméletéből
kiinduló más elképzelések és kutatások a játéknak egy-egy jellemző vonását
ragadják meg és ezek alapján próbálják meghatározni a játék eredetét,
jellemzőit és szerepét az egyén vagy egy csoport életében.
Újabban egyre nagyobb népszerűségre tesz szert a
gyermekek fejlődésének, és egyben játékának szocio-kulturális
szempontból való értelmezése. Ez a szemléletmód az egyéni értelmi (kognitív)
fejlődés társadalmi illetve szűkebb szociális hátterét (kontextusát), annak a
társas környezet által való meghatározottságát hangsúlyozza. (Vigotszkij). A játéktevékenység értelmezése is az emberek
és tárgyak közti interakciók hatására alakuló társas-, értelmi- és érzelmi
fejlődés keretén belül történik. Ahhoz, hogy a gyermek a játékban túljusson a
szenzoros és motoros szinten, hogy kialakuljanak a fejlettebb játék
előfeltételei, elengedhetetlenül szükség van a felnőtt és a gyermek
együttjátszására is, nem csak az alapvető gondozási műveletek során végbemenő
interakciókra. (Murphy)
Sok kutatónak feltűnt az az
óriási különbség, ami a gyermekek teljesítményében mutatkozik a mindennapi
cselekvések során és az ún. „feladathelyzetekben”. Ugyanaz a gyermek, aki
folyékonyan beszél, kiváló emlékezetről tesz bizonyságot és logikusan érvel
köznapi helyzetekben és játékában, gyengén (vagy egyáltalán nem) teljesít
feladathelyzetekben. A jelenség magyarázatát a „forgatókönyv” elmélet adja (K.
Nelson). A gyermek gondolkodása, illetve annak fejlődése a mindennapi
tapasztalataihoz kötött. Amit a gyermek tud – az ismeretanyag, ami a
gondolkodásában megjelenik – szűkebb, majd tágabb környezetéből származik.
Először csak közvetlen tapasztalataiból tud tanulni. Ismereteit a vele történt
események, az adott, ismétlődő helyzetekben résztvevő személyek, tárgyak, ezek
egymással való kapcsolata, a cselekvések egymásutánja alkotják. (Például az étkezés, fürdetés, öltözés,
sétálás, vásárlás, stb.) Ezekhez a helyzetekhez, eseményekhez kapcsolódó
ismeretek, más néven a „forgatókönyvek”, nem csak a cselekvéseket képviselik,
hanem a személyek és tárgyak közti téri, idői, oksági viszonyokat és érzelmi
kapcsolatokat is. Ezáltal teljesen megfelelnek a valóságnak, hűen tükrözik azt.
Idővel aztán a gondolkodási folyamatok fejlődésével, a gyermek képes a
mindennapi tapasztalatokat elemezni, elemeire bontani, majd egy absztraktabb
szinten a tapasztalati elemeket újrakombinálni. Ekkor válik képessé új,
szokatlan helyzetekben is kompetensen viselkedni, „jól teljesíteni”.
A gyermek játékában is a legtöbbször átélt helyetek,
a vele kapcsolatos leggyakoribb események jelennek meg. A gyermek saját
tapasztalatai határozzák meg „forgatókönyvei” kialakulását. A forgatókönyvet
alkotó cselekvések egymásutánja azonos, de egyes pontjai több lehetéses elemmel
is betölthetők. Például az étkezés részleteinek a sorrendje azonos (kézmosás,
asztalhoz ülés, evés, stb.) de a szereplők, a helyszín és az ételféleségek
változhatnak. A közös, vagy hasonló „forgatókönyvek” képezik a gyermekek közti
együttjátszás és beszélgetések alapját. A fantáziajátékban is általában az
élethelyzetek, illetve azokhoz hasonló modellek jelennek meg. A szociális
környezet meghatározó voltát tanúsítja a forgatókönyvek felépítése. Az adott
családban, közösségben, országban meglévő szokások határozzák meg a gyermek
tapasztalatait, gondolkodását és egyben játékát. Másképpen játsszák el az
étkezést például afrikai, ázsiai, vagy európai gyermekek.
A játéknak más tevékenységektől való elkülönítése,
pontos körülírása és meghatározása nehéz feladat. Nincs egyetlen, mindenki
által elfogadott meghatározás. A definíciók különbségei az elméleti
megközelítések különbözőségeiből adódnak, de a legtöbben egyetértenek abban,
hogy a következők a legjellemzőbb tulajdonságok.
·
A gyermek számára bármilyen tevékenység lehet játék, bármely élménye
játék kiindulásává válhat
·
A gyermeknek sajátos „játék viselkedése” és a fejlődés bizonyos
szintjétől játéktudata is van.
·
A játék örömet szerző tevékenység, még akkor is, ha az örömnek nincs
látható jele. (pl. mosolygás, nevetés).
·
A játszó gyermek mindig aktívan részt vesz a cselekvésben. Az
álmodozás, a képzelet, a gondolatokkal való játszásként fogható fel.
·
A játék mindig önmagáért való. Maga a cselekvés, az elképzelés okoz
örömet a gyermeknek.
·
A játék spontán és önkéntes. Belsőleg motivált viselkedés, amelyet nem
irányít mások elvárásainak való megfelelés igénye. A gyermek maga dönti el,
hogy játszik-e vagy sem és hogy mit. Nem feladat, hiányzik belőle a
megfelelésért, teljesítésért való szorongás.
·
A játékot a „mit tudok csinálni ezzel a tárggyal” kérdés irányítja. Az explorációt a „mi ez a tárgy és mit tud” kérdés irányítja.
Az explorációs viselkedés olyankor jelenik meg,
amikor a tárgy jól ismert és a gyermek maga határozza meg, hogy mit csinál
vele. A játékeszköz szerepe az, hogy inert nyújtson és egy adott ébrenléti
„izgalmi” állapotot tartson fenn. A játék időben követi az explorációt.
·
A játék során a gyermek olyan jelentésekkel ruházhatja fel a tárgyakat,
olyan helyzeteket jeleníthet meg, amelyek nem következnek az adott
környezetből. Valós cselekvések „nem valós” megismétlése. A tárgyakat a gyermek
akárminek használhatja. A játékot az „úgy tesz mintha” viselkedés jellemzi.
Az életben, a fejlődésben jelentős szerepet tölt be
a játék. Szoros kapcsolatban áll és fejlődéi más készségekkel és képességekkel
(más funkciókkal) pl. gondolkodással, beszéddel, társas kapcsolatokkal,
problémamegoldással, kreativitással, stb. A kisgyermek játékosan tanul meg a
tárgyakkal bánni, játékon keresztül ismeri meg a világot. Belső fejlődése
érzékennyé teszi a külső ingerek iránt, amelyeket gyakran játékban dolgoz fel.
A játék formájának és tartalmának alakulása az egyes életkorokban
elválaszthatatlan a fejlődéstől. Általában az éppen megszerzett tudás vagy
frissen átélt élmény jelenik meg játékként. Ebből következik, hogy az egyes
gyermekek játéka teljesen különböző lehet, mivel fejlődésük üteme,
tapasztalataik és tudásuk is különböző. A gyermek megismerésének is és
fejlesztésének is eszköze a játék.
A játék fejleszti a gondolkodást, az ismeretek
rendszerezését és segíti a szimbólumalkotás kialakulását. A gyermek
kísérletezik a tárgyakkal és helyzetekkel, problémákat old meg, újabb és újabb
ötleti vannak, képzelete gazdagodik. Fogalmai alakulnak, gazdagodnak a
kísérletezgetések során. Egy-egy helyzet vagy probléma megvizsgálása (exploráció), az azonosítás, összehasonlítás, elemzés
(analízis), az ismeretek integrálása, az ok-okozat és rész-egész viszonyok, a téri
és idői egymásutániság és viszonyok mind olyan elemek, amelyek a játék részei
és fontos alkotói a gondolkodási folyamatnak is.
A másokkal (szülők, testvére, más gyermekek és
felnőttek) való játszás során tanulja meg a gyermek a társas együttlét szabályait
és normáit. Megérti a mindennapi életet, megismeri a család és a közösség
szerkezetét és működését. Megtanulja, hogyan alkalmazkodjon másokhoz, hogyan és
milyen módon érvényesítheti saját akaratát.
Az átélt örömteli vagy kellemetlen helyzet újra és
újra eljátszása, átélése a tapasztalatok játékos feldolgozást teszi lehetővé. A
különböző szerepek eljátszásával a gyermek beleéli magát a mási ember helyébe
és így átéli és megjeleníti az eljátszott személy érzelmeit, viselkedését
kiváltó indítékait. Olyan érzelmeket is képes így átélni, amelyeket ő még
egyébként nem érez, olyan helyzeteket is képes így megérteni, melyek még
bonyolultak számára.
A játék a csecsemők és kisgyermekek számára örömet
nyújtó tevékenység. Motivációja a belülről fakadó, spontán érdeklődés: a
kíváncsiság készteti a gyermeket a játékra, a tevékenységre, a kutatásra.
Ezáltal a valóság felfedezése, megismerése a játékon keresztül lehetséges.
A csecsemő már az első hónapokban is figyel a
környezetében előforduló látni és hallani valókra. Édesanyjának az arca, hangja
kelti fel leginkább érdeklődését. Mozgása kezdetben véletlenszerű, reflexes. A
2-3. Hónapban a véletlenszerűen látóterébe kerülő kezét, annak mozgását
figyeli. Fokozatosan rájön arra, hogy mozgását irányítani tudja, a látás és a
mozgás összehangolódik. A szenzomotoros koordináció
kialakulása 4 hónapos kor körül megteremti a feltételét a manipuláció
fejlődésének. A célbiztos nyúlás, fogás fejlődése
sok-sok próbálkozás, gyakorlás eredménye. A manipuláció során a csecsemő
megfogja, markolássza, tapogatja, szájába veszi a játéktárgyat, érzékletes
tapasztalatokat szerez anyagáról, formájáról, nagyságáról. Ez a legegyszerűbb,
legközvetlenebb formája a megismerésnek, az értelmi fejlődésnek. A próbálkozások
során a kézmozgások egyre jobban hozzáidomulnak a játéktárgyak formájához. A
fejlődés előrehaladtával a két kéz koordinációja is kialakul, hiszen a csecsemő
két kézzel fogja meg a tárgyakat, egyik kezéből a másikba átveszi azokat. Mivel
a tárgyakkal sokféle cselekvést végez, kísérletezik, sokoldalúan ismerkedik meg
velük. A különböző érzékletes tapasztalatok (pl. szín, forma, hang, keménység)
egységes benyomássá állnak össze.
A manipuláció során a gyakorlás öröme, valamint az
„én csinálom öröme” jellemző. A csecsemő élvezi, hogy zajt tud kelteni, hogy az
előidézett változás az ő cselekvésének az eredménye. Az érékelés, a mozgás, a
figyelem, az érdeklődés fejlődésének eredményeként az egy tárggyal való
tevékenykedés után megjelenik a két tárggyal való manipuláció. Eleinte mindkét
kézben egy-egy tárgyat tart, egymással kapcsolatba hozza, pl. összeütögeti
őket. Fejlődnek a finom ujjmozgások. Összefüggéseket fedez fel a tárgyak között
(pl. nagyság szerinti). A nagyobb üreges játékokba, mint pl. vödrök, tálak,
kisebbeket tesz. Ezek véletlen próbálkozások hosszú során át alakulnak ki.
Összehasonlít tárgyakat, egyforma részleteket fedez
fel, pl. lyukakat, bemélyedéseket. A manipuláció fejlődésével egyre biztosabban
kezeli a tárgyakat, ismételgeti a begyakorolt mozgássorokat és újakat is
kipróbál, kísérletezik.
Az első év vége felé a cselekvések egyre
összetettebbé válnak, egyre több tárggyal tevékenykedik. Már nem csak az új
cselekvésformák kidolgozása, próbálgatása, hanem a begyakoroltak célszerű
alkalmazása is megfigyelhető.
Megjeleni a konstruálás kezdeti formája, az egymás
mellé, egymásra rakosgatás, a ki-be pakolás, gyűjtögetés-borogatás. Ez jó
alkalom a ágyak összehasonlítására, valamilyen szempont pl. szín, vagy forma
szerinti válogatásra. Csak a piros kockákat gyűjti a tálba, vagy csak a
dominókat. Az építés még nem előre eltervezett. A játéktárgyak és eszközök
funkció szerinti használata egyre inkább jellemzővé válik. Ez jelzi az
emlékezet fejlődését, hiszen felidézhetőek a korábban látott, kipróbált
cselekvések. Így a játékban megjelennek a kisgyermek mindennapi életének
eseménye, pl. eljátssza az evést, fürdést. A játék során begyakorolja,
tökéletesíti az eszközök használatát. Az utánzás képességének fejlődése
lehetővé teszi, hogy saját életének eseményei mellett, amelyeket felnőttel,
illetve babával, macival is el tud játszani – eteti, takargatja, fésüli – a
felnőttek tevékenységét is utánozza: főz, vásárol, autót vezet, - szerel stb… Ezek a játékok a valóságban átélt feszültségek,
frusztrációk levezetésére is alkalmasak, hiszen a játékban az is lehetséges,
amit kisgyermekként nem tehet meg, pl. vasalhat. Az események utánzása,
újraélése örömet jelent a gyermekek számára.
A második életévben a nagymozgások fejlődése, az
értelmi fejlődés, az önállósodás fejlődése eredményeként a kisgyermek egyre
tágabb környezetével ismerkedhet meg. A szabadban a nagymozgásos játékok
gyakorlására van lehetőség, szaladgálás, játékok tologatása, biciklizés és a
homokkal való ismerkedés. A szobai játékok köre is tovább bővülhet,
megismerkedik a ceruzával, papírral, gyurmával, festékkel.
A beszéd fejlődése lehetővé teszi, hogy
cselekvéseket, eseményeket szavakkal jelezzen, így azokat már nem feltétlen
kell eljátszani. A társakkal való kapcsolatfelvétel is lehetséges beszéd útján.
A harmadik életévben a tágabb környezet megismerése,
új jelenségek megértése már nem csak közvetlenül cselekvések útján, hanem
közvetve a beszéd útján is lehetségessé válik. A gyermekek sokat beszélgetnek
felnőttekkel és társaikkal is. Sok kérdést tesznek fel, így válnak számukra
érthetővé azok az összefüggések, melyek közvetlen tapasztalás útján ismerhetők
fel.
A konstruálás már nem csak önmagáért való, hanem
valamilyen céllal kezd építeni a gyermek, pl.: parkolót, kerítést, stb.
Az utánzásos játékok tovább fejlődnek. A gyerekek
különböző, valaminek nevezett „pót” tárgyakon tudják megismételni ugyanazokat a
cselekvéseket, amelyeket az eredeti tárgyakkal tettek, míg a megismételt
cselekvések a tárgyaknak jelképes utalásaivá válnak. A gyermek érdeklődése
egyre inkább a tágabb környezet tárgyai és jelenségei, valamint a környezetében
lévő emberek cselekvése, élete irányába fordul. Képes akárkinek cselekvéseit
eljátszani, akit látott. Ez a szerepjáték kezdeti formája. Általában azokat
utánozza, akik valamiért nagyon fontosak számára, pl. szülők, gondozónő,
testvér, vagy akik nagy hatást tettek rá. Ez utóbbihoz tartozhat bármely
kellemes vagy kellemetlen élmény, vagy furcsa, a gyermek számára érthetetlen,
de éppen ezért izgató jelenség, tapasztalat. Az utánzás, megismétlés, a
cselekvés más változatainak megjelenítése segít a különböző személyekhez,
szerepekhez kapcsolódó tevékenységek rögzítésében, megtanulásában. Jó, ha minél
változatosabb a szerepjátékok eszköztára, hiszen így többféle szerep
megjelenítésére, eljátszására van lehetőség. A gyermek érzelmei, élményei,
érdeklődése határozzák meg elsősorban a játéka tartalmát. Igazi szerepjátékról
azonban még nem beszélhetünk, hiszen a szerepeket a manipuláció teszi vonzóvá a
3 éves gyermek számára. A szerephez tartozó más cselekvéseket és helyzeteket
még nem játssza végig. A szerepek is felcserélhetők még, vagy gyakran többen
játsszák ugyanazt a szerepet egymás mellett, pl. anyaként főznek a konyhában,
vagy egy beteget több orvos is vizsgál, gyógyít. Az igazi szerepjátékokban,
majd óvodás korban mindez nem történhet meg. Ott a szerepeket kiosztják és
ahhoz mindenkinek ragaszkodnia kell. 3 éves kor körül a szerepjátéknak a
műveletei a szerepekhez tartozó cselekvések tapasztalhatók a gyermek játékában.
A társas viselkedés terén is nagy előrelépés
történik: az eddig szinte kizárólag egyedül, vagy felnőttel játszó gyermek
felfedezi a társait is, mint lehetséges játszótársakat. Az együttjátszás persze
még először azt jeleni, hogy egymás mellett ugyanazt csinálják, vagy ugyanazon
építményen dolgoznak, de egymástól függetlenül. Inkább az együttmozgás, az
egymás mellettiség adja még az együttesség élményét. Általában közös vagy
hasonló tapasztalatok, az ún. „forgatókönyvek” képezik az együttjátszás és a
beszélgetések alapját. Ebből következik, hogy vannak dolgok, amiket ki sem kell
mondani, elég jelezni (vagy még azt sem), mert azok a forgatókönyvnek részei
így az együttjátszók eleve tudják, hogy hol mi következik. Az egyes
alkotóelemeket beleértik az eljátszott helyzetbe. Az a mindennapos megfigyelés
is, hogy a bölcsődébe járó gyermekek jobban együtt tudnak játszani, a
forgatókönyvekkel magyarázható, hiszen több közös eseményben, élményben van
részük.
Az alkotójátékok során a gyermekek sokféle anyaggal
ismerkedhetnek meg, kreativitásuk kibontakozhat. Felfedezik az anyagok
sajátosságai mellett az ábrázolás lehetőségét, örömét. Megjelennek az
emberrajzok, a gyurmából való formázások. A mesehallgatás igénye is egyre
kifejezettebb. A ritmusos mondókák és egyszerű énekek mellett a gyermek
szívesen hallgat meg rövid, sok párbeszéddel tarkított történeteket saját
életéről, környezete tagjairól, állatairól.
A játékok kiválasztásánál, a játékkészlet
összeállításánál a gondozónőnek az alábbi szempontokat figyelembe kell vennie:
Egészségügyi
szempontok:
-
könnyen tisztítható, fertőtleníthető legyen,
-
balesetet ne okozzon – ne legyen törött, ne legyen könnyen törhető, ne
essen szét darabjaira, éles sarkai ne legyenek, ne lógjon hosszú zsinóron, ne
legyen túl nehéz.
Pedagógiai
szempontok:
-
minden tevékenységformához legyenek megfelelő játékszerek (manipuláció,
konstruálás, utánzó-, szerepjáték, mozgásfejlesztő játék… stb.)
-
a játék színe, nagysága, formája keltse fel és tartsa ébren a gyermek
érdeklődését,
-
több fajta tevékenységre lehessen felhasználni,
-
legyenek más nemzetek szokásait tükröző játékok,
-
játékválasztásnál legyen szempont a nemek közötti egyenlőség elvének
betartása (a kislányoknak is legyen autó, a fiúknak is baba)
Igényes legyen, a csoportban való fokozott használat
támasztotta követelményeknek is megfeleljen.
A csoportszoba berendezése olyan legyen, hogy a
különböző játéktevékenységek jól elkülönüljenek egymástól. Elegendő hely álljon
a gyermekek rendelkezésére, egymást ne zavarják, akadályozzák. A játékokat
nyitott játékpolcon, a gyermekek számára elérhető magasságban, úgy kell
elhelyezni, hogy az figyelem felkeltő legyen. Az építőjátékokat fajtánként
nagyméretű tároló kosarakban. A felnőtt felügyeletét igénylő játékokat a
játékpolcon olyan magasságban helyezzük el, amit a gyermekek nem érnek el. A
fantáziajátékokhoz játszósarkokat alakítsunk ki.
Gyakran előfordul, hogy egy-egy gyermek elfárad a
játékban, vagy csendre, egyedüllétre vágyik, esetleg a közérzete nem jó, és
ezért szeretne lepihenni. Legyen minden szobában a gyermekheverőn kívül
szőnyeg, párnák, ahol a gyermek pihenhet. A hangulatos, puha kárpitozású
bútorok, szőnyegek, párnák, puha textil játékok nyugtató, pihentető hatásúak.
Alapjátékok, amelyeket minden csoportban biztosítani
kell:
-
játszókendők
-
babák
-
labdák
-
képeskönyvek
-
mozgásfejlesztők
Az egyes korcsoportoknak ajánlott játékok mindig az
addig használtakat bővítik.
Csecsemőkorú gyermekek játékai
A játékok mérete, súlya, alakja olyan legyen, hogy
ha a csecsemő rájuk fekszik, vagy magára ejti őket, ez ne legyen számára
fájdalmas, vagy ijesztő, kellemetlen. A csecsemők számára válogatott játékoknak
nem lehet olyan része, amit a gyermek lenyelhet. Nem adhatók szőrmeállatok,
hajas babák sem, mert a mindent szájába vevő csecsemő számára rendkívül
veszélyesek a torkára tapadó, esetleg a légutakba kerülő szőrszálak.
Mennyiségét tekintve – kivéve a nagyméretű játékokat – minden gyermeknek jusson
azonos típusú játék. (bab, mackó, könyv,
autó, labda)
Manipulációs játékok: játszókendők, frottír labdák,
csörgők (fa, műanyag), rágókák, építőjátékok egyes
elemei, amelyek önmagukban is alkalmasak manipulációra, Montessori
korongok, hordó- és kockasor elemek, homokozó formák
Változatos felületű textilfigurák: babák, macik,
nyuszik, stb.
Üreges játékok: vödrök, tálak, kosarak
Mozgásfejlesztő játékok, eszközök: labdák, mászópárnák, úszógumik
Könyvek: egy ábrás, textil, műanyag, keménylapú
A nagyméretű játékok kivételével minden gyermeknek
jusson azonos típusú játék (baba, mackó, könyv, autó, labda). A
gyűjtögető-soralkotó játék korszakában, az arra alkalmas játékféleségből a
csoportlétszám 3-4-szeresének beszerzése szükséges.
Konstruáló játékok: Dupló legó, Gabi építő, Montessori
torony, baby logi, pohársorok, hordósorok,
formakirakók, fűzhető fagyöngy.
Nagymozgásos játékok: hordár kocsik, autók,
dömperek, motorok, mászóka, alagút, baby csúszda, labdák
Húzható, tologatható eszközök: vonatok, autók
Üreges játékok: kosarak, vödrök, talicskák
Utánzó játék eszközei: csészék, tányérok, kanalak
kisebb edények (amelyek mérete megegyezik a háztartásokban használatosakéval),
babák, macik, állatfigurák (plüss, frottír), takarók, szatyrok, szerszámok,
közlekedési eszközök.
Homokozó játékok: vödrök, lapátok, homokozó formák,
sziták
Alkotó játék eszközei: zsírkréta, ceruza, gyurma,
stb., ezeket állandóan pótolni kell.
Könyvek: elsősorban keménylapú lapozó és leporelló.
Építőjátékok: változatos építőjátékok, kisebb
méretűek is pl.: legó.
Szerepjáték kellékei:
·
használati eszközök, felnőtt tárgyainak kisméretű másai: lábasok,
tányérok, poharak, sziták, szűrők, szerszámok, seprű, lapát, telefon,
gyúrótábla, vágódeszka, stb.
·
egyes foglalkozások, szerepek jellegzetes eszközei, ruhadarabjai:
orvosi táska, fodrászkellékek, kisebb méretű felnőtt ruhák, sapkák, kalapok,
táskák.
·
babaruhák, takarók, babaápolási eszközök, babakocsi
·
gyümölcsök, zöldségek, egyéb termések
·
flakonok, dobozok (teás, kekszes, piskótás stb.)
Nagymozgásos játékok: autók, dömperek, motorok,
triciklik, mászóka, csúszda, libikóka, labdák.
Alkotó játék eszközei:
·
zsírkréta, ceruza, festék, iskolatábla, kréta, gyurma
·
olló, papírok (csomagoló, színes hajtogató, krepp, mintás)
·
természetes anyagok (falevél, gesztenye, toboz, termések, ágak, stb.),
amelyek nem balesetveszélyesek vagy nem mérgezőek.
Logikai játékok: képkirakó, képes lottó, kártya
Bábok: kesztyű-, ujj-, lépegető
Hangszerek: xilophon/metallophon,
cintányér, triangulum, dob
Könyvek: elsősorban puhalapú képeskönyvek.
Elvi
megközelítés
A pedagógiai koncepciók egyik alapkérdése az, hogy a
felnőtt milyen módon és mértékben irányítja a gyermekek életét.
A klasszikus, erőteljesen tekintélyelvű nevelési
koncepciók túlsúlyát jelentősen csökkentették a 20. sz. elején megjelenő
reformpedagógiai irányzatok, melyek közös vonása a gyermek személyiségének
tisztelete, kompetenciájának elismerése, az aktivitás és a kreativitás
fontosságának felismerése, az önállóság biztosítása, a felnőtt szerepének
irányítóból támogatóvá-segítővé a gyermek és a felnőtt kapcsolatának
alá-fölérendeltből együttműködővé válása. Ezen irányzatok közül is kevés
találta egy az optimális „arany középutat”, több a túlzott engedékenység, a
ráhagyás irányába csúszott el.
A tekintélyelvű pedagógia negatívumai szembeszökők:
a túlzott drill nem teszi lehetővé a kreativitást. Szorongást kelthet a
gyermekben, aki sosem tudja, hogy meg tud-e felelni a vele szemben támasztott
elvárásoknak. Pontosan előírja, hogy mit kell tennie a gyermeknek az
elismerésért, illetve a büntetés elkerülése érdekében. Ha a legcsekélyebb
mértékben eltér ettől, szankciók következnek. Mivel a nevelési módszerek közül
a korlátozás-szankcionálás módszerei vannak túlsúlyban, a gyermek viselkedését
a külső szabályozás irányítja.
Kevésbé látványosak a túl engedékeny (laissez faire) nevelési stílus
hátrányai. A gyermek túlzott magára hagyása a „szabadság” nevében szorongást
okozhat, hiszen a gyermeknek olyan helyzetekben is helyt kell állnia, amelyek
meghaladják kompetenciáját, melyekben támaszra, segítségre van szüksége (ebben
végső soron burkoltan komoly teljesítmény elvárása rejlik). A korlátnélküliség,
a „mindent szabad”, hátráltatja az értékrend és a belső szabályozó
mechanizmusok kialakulását, ami a későbbiekben konfliktusokhoz vezethet.
Ritkábbak az interakciók, így kevesebb alkalom nyílik a gyermek számára arra,
hogy az eredményes szocializáció szempontjából fontos tudást (a szó legtágab értelmében) és tapasztalatokat megszerezze.
Az „arany középút” a két irányzat-csoport között a
demokratikus nevelési stílus, melynek lényege, hogy a felnőtt elfogadóan,
pozitívan viszonyul a gyermekhez, érzelmi biztonságot nyújt számára,
partnerként kezeli őt. Tekintettel van a gyermek egyéniségére, fejlettségére,
pillanatnyi fizikai és érzelmi állapotára, igényeire. Minden helyzetben
igyekszik a gyermek kompetenciájának, és ezen belül igényének megfelelő mértékű
önállóságot biztosítani. A gyermek minden helyzetben érzi a felnőtt támogató
odafigyelését, tudja, hogy bármikor számíthat a segítségére. A nevelési módszer
közül a támogatás-megerősítés-elismerés módszerei
vannak túlsúlyban, a pozitívumokra támaszkodás és a belátásra építés elősegítik
a viselkedés belső szabályozó mechanizmusainak kialakulását.
Az engedékenység – korlátozás módja és mértéke erősen
személyiségfüggő, nehezen tanulható összetevője a nevelői magatartásnak. A
tanultak befolyásolják az attitűdöket, melyek jellege, intenzitása amúgy sem
állandó, az egyén élete alakulásának, érzelmi állapotának és pillanatnyi
körülményeknek is függvénye.
A személyiségvonásokból fakadó (elsősorban indirekt)
és a tanult (elsősorban direkt) nevelői viselkedésmódok úgy viszonyulnak
egymáshoz, mint a kommunikáció és a metakommunikáció: ha a szándékolt nevelés
olyan célok megvalósítására törekszik, amelyek a felnőtt életmódjának nem
szerves részei, a „tanítással” ellentétben szinte mindig a valós, a felnőtt
viselkedésében megjelenő normáknak megfelelő viselkedés alakul ki a gyermekben.
Ha a nevelési koncepciókat egy képzeletbeli tengely
mentén helyezzük el, melynek két végpontja a túlzott szabályozás és a túlzott
engedékenység, akkor a középső mezőben kell az optimális eljárásmódokat
keresni.
Túlzott szabályozás
Túlzott
engedékenység
(autokrata)
(laissez faire)
optimális
(demokratikus)
Bizonyos határok között nagyon sok féle jó megoldása
lehet 1-1 nevelési helyzetnek, azaz nincs „királyi út”. Többek között azért nem
működik a receptadás-receptvárás.
A nevelés a gyermek és a felnőtt közötti
kommunikáció révén végbemenő folyamat. Minden nevelési stílusnak jellegzetes
kommunikációja van.
A demokratikusan nevelő felnőtt sikeres
kommunikációjának feltétele:
-
empátia
-
elfogadás, pozitív attitűd a másik ember iránt
-
hitelesség, őszinteség
A gondozónő kommunikációja akkor jó, ha:
-
személyre szól
-
a helyzet tartalmának megfelel
-
választ vár
-
támogató, segítő, pozitív irányba visz tovább
-
a verbális és a non-verbális jelzések összhangban vannak
-
az elmondottak a gyermek számára érthetően vannak megfogalmazva
-
egyidejűleg több csatornán folyik
-
negatív helyzetekben (figyelmeztetés, tiltás) is tárgyilagos, nyugodt,
a normát világosan, határozottan megfogalmazza, azt indokolja és ezután a
gyermek figyelmét, érdeklődését más irányba tereli
A felnőtt szerepe a gyermekek játéktevékenységében
kettős:
1/ A feltételek megteremtése
·
nyugodt légkör
·
elegendő idő
·
elegendő hely
·
megfelelő játékkészlet biztosítása.
(Jó a játékkészlet, ha:
-
megfelel a gyermekek életkorának, fejletségének és érdeklődésének
-
többféle tevékenységre ad lehetőséget: vannak alkotó-, konstruáló-,
tevékenységhez, szerepjátékhoz, ügyességi-logikai játékokhoz, nagymozgásos
játékokhoz használható eszközök, könyvek, bábok, stb.
-
aktivitásra, szabad választásra módot nyújtva, rendezetten tárolt.)
2/ Részvétel a játékban
·
pozitív jelenlét (támogató-megerősítő odafigyelés)
·
kezdeményezés
·
együttjátszás
·
megerősítés
·
segítségnyújtás a tevékenységhez
·
segítségnyújtás a konfliktusok rendezéséhez
·
ötletadás
-
új tevékenység lehetőségének felkínálása
-
a folyamatban lévő játék továbbfejlesztése
·
információadás
·
ésszerű- és életszerű viselkedési szabályok kialakítása
Az egyes pedagógiai koncepciók (hazai és nemzetközi
viszonylatban egyaránt) igen eltérően vélekednek arról, hogy milyen módon és
milyen mértékben vegyen részt a felnőtt a gyermekek játékában. A részvétel
egyes formáink megítélésében is különbségek vannak: míg szinte mindenki
elfogadja a viselkedési szabályok tisztázásának fontosságát, az együttjátszás
vagy az ötletadás szükségességéről, hasznosságáról különbözőképpen vélekednek a
szakemberek.
A felnőtt részvételét helyeslő, elfogadó pedagógiai
koncepciók a következő pozitívumokat hangsúlyozzák:
Az együttjátszás:
·
örömet okoz a felnőttnek és a gyermeknek egyaránt
·
mélyíti a kapcsolatukat
·
lehetőséget nyújt egymás jobb megismerésére
·
biztonságot nyújt a gyermeknek
·
a tapasztalatszerzési, tanulási lehetőségek bővülését jelenti (ez főleg
az életkor szerinti homogén csoportokban fontos.)
A felnőtt bekapcsolódását ellenző elképzelések főleg
azzal érvelnek, hogy
·
ilyen esetekben korlátozódik a gyermek aktivitása
·
továbbá a játékban a felnőtt önkéntelenül is vezetővé, irányítóvá válik
életkora és a csoportban betöltött szerepe miatt.
A bölcsődei nevelésben szerepet kell játszania a
felnőttnek a gyermekek játékában, hiszen odafigyelése, elismerése, esetenkénti
ötletadása, az együttjátszás öröme, a közös tevékenység során nyújtott
viselkedési és helyzetmegoldási minták a fejlődés fontos segítői. A felnőtt
támogató odafigyelése, a gyermek pillanatnyi érzelmi állapotához, igényeihez és
tevékenységéhez igazodó részvétele a játékban közvetíti a gyermek számára azt,
hogy a felnőtt érzelmileg elfogadja a játék fontosságát. Ez a gyermek játékához
való viszonyát, ezen túl személyiségfejlődését pozitívan befolyásolja.
A játékban való részvétel egyik fő motívuma a
tevékenység örömszerző funkciójának erősítése. Nagyon fontos a szabad
tevékenységválasztás lehetőségének biztosítása, a gyermek öntevékenységének és
kreativitásának támogatása.
Hátrányosan befolyásolhatja a gyermek játékát, ha a
felnőtt:
·
a gyermek akarata ellenére kíván részt venni a játékban
·
olyan játékot erőltet, amelyhez a gyermeknek nincs kedve
·
a közös tevékenység során a sajátelképzeléseit erőlteti a gyermekre
·
az együttjátszást csupán direkt tanítási lehetőségnek tekinti
·
a játékot csupán direkt nevelési helyzetnek tekinti
·
kioktatóan viselkedik
·
immel-ámmal vesz részt a játékban
·
kivételez (van olyan gyermek, akivel szívesen játszik, van, akivel
szinte sosem)
·
a játékot mint feladatteljesítést minősíti
·
viselkedésével azt közvetíti a gyermeknek, hogy a tevékenység folyamata
lényegtelen, csak annak eredménye fontos igazán
Az egyes konkrét helyzetekben való részvétel módját
és mértékét meghatározza többek között:
A/ a gondozónő oldaláról:
·
személyisége (főleg a gyermekkel kapcsolatos attiktűdök)
·
felkészültsége, szakmai tudása
B/ a gyermek oldaláról:
·
életkora
·
fejlettsége
·
pillanatnyi hangulata, érzelmi állapota
·
érdeklődése
C/ a tevékenység oldaláról:
·
a tevékenység fajtája, jellege
·
a tevékenység ismertsége
·
a tárgyi környezet jellemzői
A felnőtt sokféleképpen kapcsolódhat be a gyermek
tevékenységébe. Az optimális, elfogadható módok bizonyos határok között
találhatók.
A játékban való részvétel egyes formáiról
A gondozónő többféleképpen vehet részt a játékban.
Egy csoporton belül a 2 gondozónő összhangja, egységes szemlélete valósuljon
meg. Az egyes bekapcsolódási módoknak megvannak a speciális kommunikációs
jellemzőik, kritériumaik is, jellegüktől függően:
Kezdeményezés
·
a játékok biztosítása
·
bizonyos játékok, eszközök elővétele
·
a gondozónő valamilyen tevékenységet, eszközt kínál az unatkozó
gyermeknek
·
a gondozónő elkezd valamilyen tevékenységet (pl. hajtogat), aki akar,
bekapcsolódhat
·
játékon belül új tevékenységet kezdeményez
speciális kritériumok:
·
látszódik a gondozónőn az érdeklődés és az öröm
·
egy gyermeknek szól
·
nem (elmélyült) játékot zavar meg
·
a gyermek ismeretén alapul
·
a gyermeknek döntési, választási lehetősége van.
·
nem légből kapott (a feltételek biztosítottak a tevékenységhez)
·
a gondozónő által kezdeményezett tevékenység együttjátszássá válik
·
a gyermek hívja a gondozónőt a játékba
·
a gondozónő ötletadással kapcsolódik be a játékba
speciális kritériumok:
·
nem erőltetett
·
a felnőtt megtalálja az optimális partneri viselkedésmódot
·
örömet okoz és ez az öröm meg is jelenik a gondozónő viselkedésében,
kommunikációjában
·
önfeledt
·
verbális (non-verbálisan is megerősítve)
·
non-verbális
speciális kritériumok:
·
elsősorban a tevékenységre és nem a gyermekre vonatkozik
·
látszódik az öröm (a verbális és a non-verbális elemek szinkronja)
·
a gondozónő azt fogalmazza meg, fejezi ki, hogy neki tetszik a gyermek
tevékenysége
·
minden lehetséges helyzetben előfordul
·
sokféleképpen történik (különféleképpen megfogalmazva, különböző
csatornák igénybevételével)
·
a különféle non-verbális megerősítések gyakrabban fordulnak elő
(mosoly, simogatás, bólintás, stb.)
·
intenzitása a helyzettől függően változik.
Segítségnyújtás a tevékenységhez
·
történhet a gyermek kérésére, vagy ha a gondozónő észreveszi, hogy
szükség lenne rá.
·
módjai:
-
szóban javaslatot ad
-
tevőleges: mutatja, vagy a gyermek tevékenységébe ágyazza
speciális kritériumok:
·
éppen elég: segít, kimozdít a holtpontról, de nem veszi el a
felfedezés, a megoldás örömét
·
a szóbeli megfogalmazás konkrét, szemléletes
·
a szóbeli magyarázat lehetőség szerint kiegészül a tevékenységmozzanat
megmutatásával
·
a gyermek nem érzi ügyetlennek magát
·
a gondozónő „bátran” belép azokba a helyzetekbe, amelyekben a gyermek
ugyan nem kér segítséget, de ő úgy látja, hogy szüksége lenne rá
·
a gondozónő figyelembe veszi, hogy a gyermek nem ugyanolyan mértékben
igényel segítséget minden helyzetben és minden pillanatban:
-
az egyik területen több, a másikon kevesebb segítséget igényel
-
a segítségigény pillanatnyi hangulattól és érzelmi állapottól is
függhet.
·
A segítségnyújtás során lehetőség szerint olyan megoldásokat mutat a
gondozónő, amelyekkel a későbbiek folyamán a gyermek is próbálkozhat.
·
megnyugtatás
·
viselkedési szabályok tisztázása
·
más tevékenység, eszköz felajánlása
speciális kritériumok:
·
több irányú a kommunikáció, a gondozónő:
-
a sérelmet szenvedett gyermeket vigasztalja
-
a sérelmet okozónak megmagyarázza, hogy mit nem tett jól (A magyarázat
segíti a belátást és a szabályhoz való igazodást. A másik kellemetlen
helyzetének észrevétele csökkenti az agressziót, fejlesztheti az empátiát.)
·
a tárgyi feltételek önmagukat kínálva is ösztönöznek
·
tevékenység/eszköz ajánlás
·
a tevékenységen belül valamilyen mozzanattal kapcsolatos megoldási
lehetőség
·
a tevékenységen belül, annak gazdagítása érdekében
speciális kritériumok:
·
a gyermek igényéhez, fejlettségéhez és a helyzethez igazodik
·
megvalósítható
·
az ötletadás módjából érződik, hogy a gyermeknek választási lehetősége
van, nem kötelező az ötletet, javaslatot elfogadnia
·
a gondozónő érzékelteti, hogy egy adott helyzetben többféle javaslat,
ötlet is alkalmazható
·
konkrét (megfogalmazásban)
·
szemléletes (helyzettől függően mutatja is a gondozónő)
·
a gyermek igényétől függően a gondozónő szerepet vállal a megvalósításban.
·
válaszolás a gyermek kérdésére
·
tájékoztatás valamivel kapcsolatban, ha a gondozónő a gyermek
tevékenységét figyelve ennek szükségét érzi
·
valamilyen új helyzettel kapcsolatos felvilágosítás
·
képeskönyv-nézegetés, mesélés során
speciális kritériumok:
·
tartalmilag valósághű, korrekt
·
érdekes
·
a gyermek gondolkodását és kommunikáció iránti igényét továbbvivő
·
lehetőség szerint kapcsolódik a gyermek ismereteihez, tapasztalataihoz,
élményeihez
·
megközelítése, megfogalmazása pozitív
·
új helyzetről való tájékoztatás
·
konfliktushelyzetben a helyzetre vonatkozó szabály felidézése
·
figyelmeztetéshez, tiltáshoz kapcsolódóan.
speciális kritériumok:
·
megfogalmazása egyértelmű – és a gyermek által érthető
·
indoklás, magyarázat kapcsolódik hozzá
·
a gondozónő hiteles (ez segíti a szabály elfogadását és a hozzá való
igazodást)
·
a szabályok állandók
·
a megközelítés pozitív oldalról történik: elsősorban azt érdemes
tisztázni, hogy mit, miért és hogyan tehet
·
a gyermek igényének, fejlettségének és a helyzetnek megfelelő módon és
mértékben vesz részt a gondozónő a szabály megértésében, elfogadásában és a
szabálynak megfelelő viselkedésmód kialakításában.
A bölcsődei életben gyakori jelenség, hogy az egy
gyermekkel folytatott játék, beszélgetés, képeskönyv-nézegetés, az egy gyermek
által igényelt rajzolás vagy gyöngyfűzés a társakat is vonzza. Gyakran közösen
játszanak a gyermekek, (adott esetben megosztva a tevékenység egyes
mozzanatait), máskor inkább egymás mellett való tevékenykedésről van szó.
Fontos, hogy minden gyermek a saját érdeklődésének,
egyéniségének, fejlettségének, igényének megfelelően vehessen részt ezekben a
tevékenységekben, csupán a viselkedési szabályok vonatkozásában legyenek
azonosak az elvárások. Így a gyermek tevékenysége okozta öröme kiegészül az
együttesség élményével.
Sokat tehet a gondozónő a társas kapcsolatok pozitív
irányba terelésével a jó hangulat megteremtéséért. Fontos az egymás iránti
érdeklődés, figyelem és tapintat felkeltése és fejlesztése, más játékának
tiszteltben tarttatása.
Jó, ha segíti a gyermekeket abban, hogy figyeljenek
egymás érzelmi állapotára, annak változásaira, vegyék észre, hogy társuk
szomorú, stb. A kényszer nélküli együttműködés lehetőségének biztosítása érdekében
érzékelteti a gyermekekkel, hogy a játék megosztható, bizonyos tevékenység
együtt is végezhető.
Aktivitás, élénkség, nyitottság tekintetében is
jelentős különbségek vannak az egyes gyermekek között. Nem szerencsés, ha csak
a dinamikusabb gyermekek kerülnek előtérbe, a zárkózottabb, csendesebb
gyermekek háttérbe szorulnak.
A gyermekek fejletség és egyéniség tekintetében
erősen különböznek egymástól. Lényeges, hogy a gondozónő elfogadja,
természetesnek tekintse a gyermekek közötti különbségeket. Vegyes korcsoport
esetén fontos, hogy minden korosztály érdekei érvényesüljenek.
Az egyéb tevékenységformák, a játék mellett, a
megismerő folyamatok fejlődését, a tanulást más formában teszik lehetővé. A
természeti környezet alaposabban megismerhető, ha a bölcsődébe is behozhatók
olyan termények, anyagok, amik egyébként nem részei a játékkészletnek, pl.:
gesztenye, falevél, toboz és más termények, amelyek nem balesetveszélyesek,
illetve mérgezőek.
A bölcsődés a nap legnagyobb részét társakkal,
gyermekek számára kialakított környezetben tölti. A családban nevelkedő hasonló
korú gyermekeknek van lehetőségük a felnőtt mindennapi tevékenységébe
bekapcsolódni, annak részfeladatait vele együtt végezni, pl:
konyhában, fürdőszobában, vásárlásnál. Mindez örömforrás és tanulás egyben. Úgy
gondoljuk, bölcsődében is lehet hasonló helyzeteket teremteni, a gyermekekkel
együtt „dolgozni”. Pl.: Be lehet vinni a 3 év körüli gyermekek csoportjába az
étkezés előkészítésének olyan feladatait, amiben részt tudnak venni vagy a
játékmosást is lehet együtt végezni.
Az egyéb tevékenységformák közé tartozik:
-
gyümölcstisztítás, tésztagyúrás, süteményformázás, babaruhamosás, stb.
-
terményekkel való játék, alkotótevékenység pl.: falevél gyűjtés,
ragasztás, festés, stb.
-
természeti anyagokkal való ismerkedés – homok, víz – olyan időszakban,
amikor ez az udvaron nem lehetséges a rossz időjárás miatt.
Mivel ezek a tevékenységek előkészítést igényelnek,
tárgyi feltételeit biztosítani kell, így a gondozónőnek előre meg kell
tervezni, szervezni, és adott időben kezdeményezni. A gyermekek saját
érdeklődésük alapján vesznek részt benne, vagy választanak más
játéktevékenységet.
MELLÉKLET
Megfigyelési
jegyzőkönyv
Bölcsőde:
Dátum:
A csoport megnevezése:
A csoport
létszáma:
A gondozónők
neve:
Jelenlévők:
1.
Miért fordul a gyermek a
gondozónőhöz?
A megfigyelés időtartama: 3x5 perc. Az ötperces
megfigyelés után 5 fokú skála szerint értékelje a látottakat! (5=a legjobb, 1=nem jó, 0=ha nem volt
megfigyelhető helyzet).
A két gondozónőt 3x5 perc időtartamban külön
figyelje meg!
Interakciós forma |
Gondozónő |
||
Első 5 perc |
Második 5
perc |
Harmadik 5
perc |
|
Segítséget kér |
|
|
|
Játékba bevonja |
|
|
|
Panaszkodik |
|
|
|
Engedélyt kér |
|
|
|
Beszélgetni akar |
|
|
|
Elismerést vár |
|
|
|
Egyéb |
|
|
|
2.
Miért fordul a gondozónő a
gyermekhez?
A megfigyelés időtartama: 3x5 perc. Az ötperces
megfigyelés után 5 fokú skála szerint értékelje a látottakat! (5=a legjobb,
1=nem jó, 0=ha nem volt megfigyelhető helyzet)
A két gondozónőt 3x5 perc időtartamban külön
figyelje meg!
Interakciós forma |
Gondozónő |
||
Első 5 perc |
Második 5
perc |
Harmadik 5
perc |
|
Kezdeményez |
|
|
|
Együtt játszik |
|
|
|
Megerősít |
|
|
|
Segítséget nyújt a tevékenységhez |
|
|
|
Segítséget nyújt a konfliktusok megoldásához |
|
|
|
Beszélget |
|
|
|
Viselkedést szabályoz |
|
|
|
Ötletet ad a tevékenység során |
|
|
|
Gondozás |
|
|
|
Magyaráz, információt ad |
|
|
|
Kérdez |
|
|
|
Megnevezi, amit a gyermek csinál |
|
|
|
Vigasztal |
|
|
|
Egyéb |
|
|
|
Az 1. és a 2. Szempont szerinti megfigyelés után
(2x15 perc) a következő kérdésekre válaszolva, kérjük 5 fokú skálán értékelje a
látottakat! (Az 5 =a legjobb, 1=nem jó, 0=amikor nem volt értékelhető helyzet).
Az adott helyzetben mennyire volt
jó, amit a gondozónő csinált.
3. Ösztönzi a fiúkat és a lányokat is olyan játékokban való részvételre, ami nem felel meg a hagyományos szerepeknek?
Igen: Ha a fiúkat ösztönzi pl. arra, hogy
babázzanak, a lányokat meg arra, hogy építőkockákkal játsszanak.
1 2 3 4 5
4. A felnőtt
segítsége megfelelő és a gyermekek szükségleteihez, igényeihez igazodik? Ha
nagyon sok az igény ki tudja-e elégíteni?
Igen: Ha a felnőtt megmutatja egyes dolgok
használatát, és segít a gyermekeknek, ha azok kérik.
1 2 3 4 5
5. Válaszol a gondozónő a gyermekeknek, kibővítve, továbbgondolva a gondolataikat?
1 2 3 4 5
6. Olyan kérdéseket tesz fel a gyermekeknek, amik több, mint igen, nem választ igényelnek?
Igen: Ha a hogyan, miért, mi lenne, ha stb. szerepel
a kérdésben.
1 2 3 4 5
7. Kihasználja a felnőtt a lehetőségeket a gyermekek értelmi fejlődésének fejlesztésére?
Igen: Ha a tevékenységek során a felnőtt segít
megérteni a fogalmakat, mint pl. hideg, meleg, színek, stb.
1 2 3 4 5
8. Kimutatja a felnőtt az érzelmeit a megfelelő alkalmakkor?
Igen: Ha a felnőtt kimutatja az érzelmeit
gesztusokkal, mint pl. ölelés, simogatás, de elfogadja azoknak a gyermekeknek a
kívánságát is, akik nem igénylik a fizikai kontaktust, figyelmeztetésnél
felemeli a hangját.
1 2 3 4 5
9. Dicséri szóban a gyermekeket?
1 2 3 4 5
10. A gondozónő non-verbális kontaktussal gazdagítja a kommunikációját a gyermekekkel?
Igen: Ha fizikai kontaktust, szemkontaktust teremt,
leguggol, hogy a gyermek szemmagasságában legyen.
1 2 3 4 5
11. Azonnal reagál a gondozónő a síró vagy bajban lévő gyermekre?
1 2 3 4 5
12. A gondozónő megfelelő módon reagál a síró vagy bajban lévő gyermekre?
Igen: Ha nyugodtan beszél hozzá, magyaráz neki,
megöleli, meghallgatja.
1 2 3 4 5
13. Kerüli a gondozónő a negatív megnyilvánulásokat?
Igen: Ha soha nem kiabál, kritizál, gúnyolódik vagy
fenyeget.
1 2 3 4 5
14.
Megfelelő-e a felügyelet? Ösztönzi-e az önállóságot? Pozitív-e a gondozónő jelenléte? (pozitív jelenlét ha támogat, odafordul, megerősít,
segít)
1 2 3 4 5
15. A gondozónő
segíti a gyermekek közötti társas kapcsolatok alakulását azzal, hogy ösztönzi
őket a játékok megosztására, vagy felváltva használására?
Igen: Ha pl. ösztönzi a gyermeket arra, hogy várják
meg, amíg a másik gyermek befejezi a játékok a kérdéses játékszerrel.
1 2 3 4 5
16. Bátorítja a felnőtt a gyermeket arra, hogy odafigyeljenek egymásra és beszélgessenek?
Igen: Ha beszél a gyermeknek arról, hogy társuk
éppen mit csinál, biztatja őket, hogy kérdezzenek tőle.
1 2 3 4 5
17. Érzékenyen reagál a felnőtt a gyermekek verbális és non-verbális jelzéseire?
Igen: Ha a felnőtt próbál kapcsolatba kerülni
azokkal a gyermekekkel, akik visszahúzódnak vagy megnyugtatásra van szükségük,
figyel és válaszol a gyermekek kérdéseire.
1 2 3 4 5
18. Próbálja másra terelni a gyermekek figyelmét, ha
olyasmit csinálnak, amit nem kellene?
Igen: Ha nem szidja meg a gyermeket, hanem valami új
tevékenységet, játékot ajánl fel neki.
1 2 3 4 5
19. Magyaráz, érvel a gyermeknek, amikor másra próbálja terelni a figyelmüket?
Igen: Ha pl. azt mondja: „A földön állj, mert ha a
székre állsz, leeshetsz és megütheted magad!”
1 2 3 4 5
20. Segíti a felnőtt a gyermekeket, hogy beszéljenek az érzelmeikről?
Igen: Ha a felnőtt kérdezi a gyermeket, hogy pl.
miért mérgesek, meghallgatja a magyarázatukat, hogy miért éreznek úgy.
1 2 3 4 5
21. Bátorítja a gyermekeket az empátiára?
Igen: Ha a felnőtt megmagyarázza a gyermeknek, hogy
pl. mások mikor és miért sírnak, és megmutatja, hogyan lehet megvigasztalni
őket.
1 2 3 4 5
22. Úgy tűnik, hogy a gondozónő szeret a gyermekekkel lenni?
1 2 3 4 5
23. Nyugodtak, kiegyensúlyozottak és jókedvűek a gyermekek?
Igen: Ha mosolyognak, nevetnek, beszélgetnek
egymással és a gondozónővel, tevékenyek, kevés a konfliktus.
1 2 3 4 5
24. Jól dolgoznak együtt a bölcsődei dolgozók?
Igen: Ha segítenek egymásnak, megbeszélnek és megosztanak
feladatokat, barátságosak és udvariasak egymással.
1 2 3 4 5
25. Úgy tűnik, hogy a gyermekek elfoglaltak a megfigyelt idő legnagyobb részében?
Igen: Ha a gyermekek nem járkálnak céltalanul és nem
unatkoznak vagy nem zavarják egymást a tevékenységben.
1 2 3 4 5
26. A felnőtt mindig szenzitíven (érzékenyen, megfelelően) lét kapcsolatba a gyermekkel?
1 2 3 4 5
27. Van-e megfigyelhetően kivételezett gyermek a csoportban (pozitív és negatív értelemben egyaránt)?
Igen Nem
28. A alábbiak közül mi jellemző a gondozónő viselkedésére?
-
autokratikus
-
demokratikus
-
laissez faire
Miért?
________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________
JÁTÉKKÉSZLET
29. Nyújt-e
lehetőséget többféle tevékenységhez a játékkészlet?
1 2 3 4 5
30. Megfelel-e az életkori sajátosságoknak?
1 2 3 4 5
31. Mennyiségileg elegendő-e?
Igen: Ha alapjátékból annyi van, ahány gyermek van a
csoportban, más játékokból pedig több, hogy egyszerre többen is tudjanak
ugyanolyan játékokkal játszani.
1 2 3 4 5
32. Elhelyezésük megfelelő-e?
Igen: Ha rendszerezett, hozzáférhető,
figyelemfelkeltő, kedvcsináló és tevékenységfajták szerint elkülönül.
1 2 3 4 5
33. Van-e olyan játék, ami balesetveszélyes?
Igen Nem
34. Az udvari játékok mennyisége megfelelő-e?
1 2 3 4 5
35. Az udvari játékkészlet összetétele alapján lehetőséget nyújt-e változatos tevékenységre?
1 2 3 4 5
36. Balesetmentesen, biztonságosan használhatók-e az udvari játékok, mozgásfejlesztő eszközök?
1 2 3 4 5
37. Visznek-e ki az udvarra a szobában használt játékok
közül valamit az időjárásnak megfelelően? (Pl.
babát, építőt, képeskönyvet, papírt, ceruzát stb.)
1 2 3 4 5
38. Van-e lehetőségük a gyermekeknek homokozni vagy vízzel játszani valamelyik benti helyiségben?
1 2 3 4 5
39. Van-e lehetőségük a gyermekeknek gyurmázni, festeni, „maszatolással járó” játékot játszani?
1 2 3 4 5
40. A gyermekek környezetében (pl. gyermekszoba, fürdőszoba, átadó) láthatóak-e az alkotásaik, dekorációk?
1 2 3 4 5
41. A megfigyelés alatt látott-e olyat, ami az egyéb tevékenységformák közé sorolható?
Igen Nem
Ha igen, mit?
_______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________
42. Van-e olyan játék, amit nem tenne be a kínálatba? Melyik? Miért?
________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________
AZ ÖNÁLLÓ, SZABAD JÁTÉK JELENTŐSÉGE (CSPEOMI)
A játék belső szükséglet. A csecsemő kifogyhatatlan
érdeklődéssel figyeli környezetét, örömét leli abban, ahogy érintgeti,
felveszi, nyomkodja, markolgatja, elengedi játékait, és még sorolhatnánk mi
mindent csinál velük. Amikor a kisgyermek egyszerre már több játékkal
foglalkozik, mintha nem tudna betelni azzal, hogy az egyik belefér a másikba,
hogy az egymásba csúsztatott poharakból torony lesz, hogy a játékai között
egyformákat is talál. Nem unja meg, hogy a kiborított kockákat visszategye a
dézsába, a lebontott tornyot újra felépítse. Fokról-fokra nehezebb „leckét” ad
magának, egymás után többször is eldob egy tálkát, mert szeretné elérni, hogy
pörögjön, mielőtt megáll; miután egy kockát már könnyedén rá tud helyezni egy
másikra, megpróbálja a rács tetejére is rátenni.
Szerepjáték közben élményeit, vágyait, szorongásait
sűríti játékba. Eljátssza, hogy sétálni meg, elköszön és már meg is érkezik, s
ebben az egy percben kicsit újraéli mind a séta, mind a hazaérkezés örömét.
Játékból félelmetes vad kutyává változik, s láthatóan élvezi, ha hangos
ugatásával sikerül valakit megijesztenie. Bármit megtehet, játékból ő nyírhatja
le a füvet, ő kapcsolhatja be a mosógépet, s játékból olyasmire is
vállalkozhat, amire a valóságban nem: egyedül bemegy a sötét szobába,
megsimogat egy kutyát és így tovább.
Miközben a babáját, maciját eteti, fürdeti,
lefekteti, - mozdulataiban, szavaiban, hanghordozásában ráismerhetünk anyja
vagy gondozónője viselkedésére, híven tükrözi a felnőtt bánásmódjának,
attitűdjének számára meghatározó elemeit.
A jó állapotban lévő gyermek kifogyhatatlan az
ötletekben, a szomorú gyermek érdeklődése viszont beszűkült, mintha kiapadna
belőle a megismerni-felfedezni-kipróbálni akarás
vágya. Sok gyermek nyugtalansága éppen felületessé váló játékában érhető
először tetten. A kielégítetlenség gyakran felnőtt figyelmének felkeltésére
szolgáló eszközzé silányítja a játékot, ilyen esetben az szükségszerűen
szegényessé válik, hiszen hajtóereje már nem a kísérletező kedv, a tenni
akarás.
A csecsemőotthonban lévő gyermek játék-aktivitása
törékenyebb, mint a családban nevelkedő gyermeké. Törékenyebb, mert nehéz
elérni, hogy a gondozónő és a gyermek között olyan szilárd, meghitt kapcsolat
alakuljon ki, hogy a gyermek folyamatosan biztonságban érezhesse magát, legyen
kedve önállóan játszani. Törékenyebb, mert nem tudjuk mindig megóvni őt olyan
változásoktól (egy-egy gondozónő elvesztésétől, csoporttársa távozásától,
csoport-összevonástól, stb…), melyek, ha átmenetileg
is, de befolyásolhatják érzelmi állapotát, s ezen keresztül játék-aktivitását.
S még nem is szóltunk a csoporthelyzetből adódó nehézségekről, például arról,
hogy a gyermek az áttekinthető étkezési, fürdetési sorrend ellenére sem képes
minden esetben aktív tevékenységgel tölteni azt az időt, amíg rá kerül a sor, s
a csoportban élő gyermeket játékában sokszor akaratlanul is zavarhatják társai.
Pedig a csecsemőotthonban élő gyermek egészséges
személyiségfejlődése szempontjából különösen nagy jelentősége van az önálló
szabad mozgásnak és játéknak.
Az a gyermek, aki nem érzi jól magát a csoportban,
nem tud mit kezdeni magával a gondozáson kívüli időben. Szakadatlanul vár
valamire: hogy végre sorra kerüljön, mehessen már sétálni vagy a játszó
szobába, hogy kimehessen az udvarra, és így tovább. A gondozónőtől várja, hogy
megmondja, mit csináljon, akkor is tőle segítséget, ha kis erőfeszítéssel tudna
magán segíteni. Tessék-lássék játékba fog, csak azért, hogy a felnőtt
megdicsérje, s akár sorozatosan szeg meg fontos és ismert szabályokat, ha ezzel
elérheti, hogy a felnőtt figyeljen rá. A játszani képtelen gyermekek között
rosszul érzi magát a gondozónő is, hiszen bárhogyan is igyekszik, nem tud
eleget tenni a gyermek újabb és újabb kívánságainak. Gyakran esik abba a
hibába, hogy nem ismeri fel a spontán aktivitás hiányának valódi okát, s a
valódi ok kezelése helyett az unatkozni látszó gyermek játékát megszervezve,
irányítva próbálja őt tevékenységre serkenteni. Ezek a próbálkozások azonban
eleve kudarcra vannak ítélve: ahelyett, hogy erősítenék a gyermek önállóságát,
tenni akarását, felszítják benne azt az igényt, hogy a felnőtt állandóan vele
foglalkozzon.
Míg az önálló játékra való képtelenség óhatatlanul a
felnőttől függés érzését erősíti a gyermekben, addig saját aktivitása ahhoz az
élményhez juttatja, hogy képes a felnőttől független cselekvésre. Ő dönti el,
hogy mivel szeretne játszani, érezheti, hogy rajta múlik, tovább
kísérletezik-e, vagy éppen lemond a próbálkozásról, s valami másba fog.
Miközben szabadon próbálgatja mi mindent lehet csinálni egy-egy tárggyal, a
tárgyak tulajdonságainak megismerésén, a velük való lehetséges cselekvések
felfedezésén túl nemcsak arról győződhet meg, hogy a világ megismerhető, hanem
arról is bizonyosságot szerezhet, hogy ő képes erre. A spontán aktivitás a
fejlődés minden fokán hozzásegíti a gyermeket ahhoz, hogy megtalálja azokat a
cselekvésmódokat, amelyeket eredményesnek érez, s ezzel szinte kimeríthetetlen
lehetőségeket kap arra, hogy hatékonynak, kompetensnek érezhesse magát.
Ez a tapasztalat a személyiségében beépülve
magabiztosabbá, és ezzel együtt még a csecsemőotthonban időnként
elkerülhetetlenül nehéz helyzetekkel szemen is ellenállóbbá teszi.
A csecsemőotthonban dolgozó gondozónőnek tevékeny
része van abban, hogy sikerül-e fenntartani a gyermek spontán érdeklődését a
tárgyi világ iránt, és sikerül-e folyamatosan megteremteni a szabad, önálló
játék kibontakozásához szükséges feltételeket.
AZ ELSŐ ÉV JÁTÉKAI
Megkapó látvány, ahogyan a kiscsecsemő felfedezi,
majd elmélyülten figyeli kezét. Eleinte véletlenül akad meg rajta a tekintete,
még könnyen elveszíti. Aztán egyre hosszabb ideig tudja megtartani látóterében,
kezének mozgását tekintetével, fejfordítással követni. Lassanként a két élmény
– a mozgás és a látvány – összekapcsolódik, a szem ellenőrzése mellett
fokozatosan megtanulja irányítani kezének, karjának, ujjainak mozgását.
Ha megfigyeljük, hogyan játszik, hogyan foglalkozik
a kezével, mozdulataiban olyan mozgáselemeket is találunk, amelyeket később –
amikor majd a játékokkal kezd manipulálni – viszontláthatunk. Ahogyan a karját
behajlítva, majd kinyújtva figyeli öklét, úgy fogja majd a tárgyakat is hol a
szeme elé vinni, hol messzebbre tartva megnézni. Ujjai nyitogatásában, ökölbe
zárásában a tárgyak megragadásának, elengedésének, nyomkodásának tudása készül,
s ahogyan most az egyik kezével a másik kezét érintgeti, fogdossa, úgy fogja
majd a kezében tartott tárgyat is a másik kezével érintgetni, tapogatni.
A kéznézés, a saját kezével való játék tehát nemcsak
időben előzi meg a tárggyal való cselekvést - a manipulációt – hanem elő is
készíti azt.
Ezért a kéznézés, a kézzel való játék megjelenése,
gyakorlása előtt ne adjunk a csecsemőnek játékot. A látóterébe tett játék,
például az ágy rácsai közé kifeszített csörgő hátráltatja abban, hogy
felfedezze a kezét, könnyen elvonja róla a figyelmet. Ugyanakkor a csecsemőnek
nincs is szüksége ilyen csak nézegetni való játékra, amit ha el is ér,
legfeljebb véletlenül tud megérinteni hadonászás közben. A rácshoz rögzített
játék később sem alkalmas arra, hogy változatos játékra, manipulációra
késztesse, hiszen ezt nem lehet felvenni, kézben tartva mozgatni, forgatni,
lóbálni, közelebb és távolabb vinni, stb… csak
ütögetni és húzkodni.
Az elmondottakból következik, hogy a csecsemő csak
akkor kapjon játékot, ha már rendszeresen nézi a kezét és más jelét is mutatja
annak, hogy érdeklődik a környezete iránt. Például nézelődik, tekintetével
követi az ágya előtt elhaladó gondozónőt, figyeli az ágy rácsát, nyúl felé,
meg-megérinti, esetleg megfogja, a szeme elé viszi a pólyakötőjét, és így
tovább. Erre rendszerint három hónapos kora körül képes, de előfordul, hogy
kicsit később.
Külön kell szólni a mostanában nálunk is mind divatosabbá
váló mobilokról. A mennyezetről lelógó könnyű
figurák, tarka lepkék, halak, színes, csillogó idomok a levegő áramlásának
hatására szüntelenül forognak, süllyednek és emelkednek, más és más oldalukat
mutatják. Amikor a csecsemő észreveszi, tágra nyílt szemmel, izgatottan
figyeli, tekintetét fogva tartja ez a folyamatosan változó látvány, alig tud
megszabadulni, elfordulni tőle.
Játék közben csak ritkán s rövidebb ideig láthatjuk
ilyen izgatottnak, például akkor, ha egy új, szokatlan játékot vesz észre
környezetében. Azonban ilyenkor a felfedezés pillanatát követően rendszerint
igyekszik új játékot megszerezni, megfogni – s ha ez sikerül, feszültsége
láthatóan feloldódik a tevékenységben, az új játék különböző tulajdonságainak
aktív megismerésében. A mobilt nem éri el, nem tudja megfogni, az tőle
függetlenül mozog, nem tudja rajta megfigyelni saját mozdulatainak hatását, s
ennek következményeként nem tudja ez majd „előrelátni” sem.
De úgy sem tud megismerkedni vele, mit ahogy
megismerkedik a szobában látható
ugyancsak meg nem fogható tárgyakkal, például a csillárral, a
függönnyel, a képekkel. A csecsemő ezekre is felfigyel, olykor kitartóan vagy
visszatérően nézi, szinte letapogatja tekintetével. De mert ezek hosszú időn át
nyújtják ugyanazt a látványt, (az alig képzelhető el, hogy percenként húzzák el
a függönyt, vagy kapcsolják fel és le a villanyt) a csecsemő számára ezek
környezetének megszokott, megnyugtató részeivé válnak. A mobil mozgása, a
látvány szüntelen változása miatt feltehetően csak hosszabb idő elteltével
válik megszokottá, s amíg ez megtörténik, a csecsemőt időről-időre feszült
figyelésre készteti, felfokozott izgalomban tartja anélkül, hogy valódi
tapasztalatokat szerezhetne róla. Kezdettől a hempergő legyen a csecsemő
játszóhelye, ne tegyünk játékot az ágyába. Az ágy pihenésre, alvásra szolgál, a
hempergőben több hely van a mozgásra, játékra. Természetesen annak a
csecsemőnek, aki kendőbe, puha játékba kapaszkodva alszik el, ezt a játékot
mindig be kell tenni az ágyába.
Ha beteg, természetesen szüksége van játékokra az
ágyában is, hiszen egész napját itt tölti. Olyan játékokat kapjon, amelyekkel
szívesen foglalkozik, s amelyekkel az ágyában is tud játszani. Ha a csecsemő
elálmosodik, vagy már el is aludt, a gondozónő vegye ki mellőle azokat, amelyek
az alvásban zavarhatják.
Jellemző manipulációs formák a második negyedéven:
A 3-4 hónapos csecsemő figyelmét felkeltik a
közelében elhelyezett játékok, nézi őket, feléjük nyúl megérint közülük
egyet-egyet. Mozdulata eleinte még bizonytalan, nem tudja felmérni a
távolságot, a kiszemelt tárgy közelében tapogat, előfordul, hogy igyekezetében
elsöpri, eltolja magától, amit éppen megszerezni szeretne. Kéztartása még nem alkalmazkodik a tárgy
formájához, minden játékot hasonló módon, markolászó mozdulattal próbál
megragadni. Ha olyan játékokat talál maga körül, amelyeket így is fel tud
venni, úgy egyre gyakrabban és egyre ügyesebb mozdulattal eléri és megfogja a
kiszemelt játékot, azaz célbiztosan nyúl.
A kezében tartott játékkal többféleképpen manipulál,
markolgatja, nyomkodja, könyökből, csuklóból forgatja, később meg-megrázza,
lóbálja. A másik kezével megérinti, markolássza, húzkodja, egyik kezéből a
másikba teszi, közben hol a egyik, hol a másik kezében tartva figyeli.
A 3-6 hónapos csecsemőnek elsőként a színes kendőt
ajánljuk. Élénk színei, mintája vonzza a csecsemő tekintetét, hosszasan nézi,
nyúl felé. Amikor a kezében tartva markolgatja, a kendő nem csúszik ki azonnal
a kezéből, nem kell újra meg újra visszaszereznie, ezért folyamatosabban tud
vele foglalkozni, mint más játékokkal. Ha arca fölött nézegeti, előfordul, hogy
elejti, de mert a kendő könnyű, nem üti meg vele magát. S bár eleinte akár
percekig is eltart, míg megszabadul tőle, hamarosan könnyedén lehúzza a
fejéről.
Jó játékszerei ennek a korosztálynak azok a kisebb
állatfigurák, babák, amelyek valamilyen rugalmas, puha anyagból: gumi, műanyag,
textil készülnek. Ezek közül eleinte a csecsemőnek azokat sikerül felvennie,
amelyeknek valamilyen részét (ormány, láb, farok) meg tudja markolni. Ha elég
könnyűek hosszú ideig tudja a kezében tartani, mozgatni őket. A felsoroltakon
kívül a kiscsecsemőnek legfeljebb még néhány más játéka legyen. Ilyen például a
tollaslabda, kisebb homokozó forma.
Amikor már azt látjuk, hogy ezeket könnyedén
megszerzi, tegyünk a közelébe nehezebben megfogható játékokat is. Például az
emberke-építő egy-egy elemét, laposabb textiljátékot, láncos csörgőt, azaz
olyasmit is, ami az alaphoz simul. Már adhatunk nehezebb játékot fél éves kor
körül, akár facsörgőt is. A láncos csörgőhöz hasonló játékot a gondozónők
készíthetnek házilag is, zsinórra felfűzött cumisüveg kupakokból.
A hagyományos csecsemőjátékok legnépszerűbb, s főleg
a legkönnyebben beszerezhető tagjai a sípoló gumijátékok és a csörgők. Ezek
formája, súlya, anyaga, stb. meg is felel azoknak a kritériumoknak, amelyeket a
kiscsecsemőnek ajánlott játékokkal kapcsolatban felállítottunk, akkor is
hibájuk, hogy miközben a csecsemő manipulál velük, megszólalnak a kezében. A
gumijátékokba beépített síp éles hangja megijesztheti a csecsemőt, miközben
nyomkodja, vagy véletlenül ráfekszik. Ezért a gondozónők vegyék ki a sípot,
mielőtt betennék a játékot a játszóhelyre.
A síp kiszerelésével nemcsak a felesleges ijedségtől
óvják meg a csecsemőt, hanem a manipuláció fejlődése szempontjából is
előnytelen tulajdonságtól szabadítják meg a játékot. A tárgyak nyomkodása,
markolászása közben a csecsemő számtalan valódi információt szerez azok
tapintással érzékelhető tulajdonságairól, (pl. arról, hogy az egyik keményebb,
mint a másik, hogy ugyanannak a játéknak az egyik része inkább ellenáll keze
szorításának, mint a másik rész). Miközben nyomkodja a játékot, egyben figyeli,
nézi is őket, így lassanként már a tárgy puszta látványa alapján is tudja, hogy
az rugalmas, összenyomható. A sípoló játékok esetében a nyomogatástól
megszólaló hang elsősorban nem a tárgy anyagától, formájától, azaz látható,
tapintható tulajdonságától függ, hanem attól, hogy van-e benne síp vagy nincs.
A csecsemő a csörgővel való játék során sem
láthatja, mi idézi elő a keletkező hangot. Úgy 5-6 hónapos korban, ahogy a
többi játékot is, úgy a csörgőt is meg-megrázza, lóbálja, figyeli mozdulatainak
hatását. A csörgőben rejtőző apró gombok vagy műanyagreszelék a legkülönbözőbb
mozdulatok hatására megszólal, (pl. ha a csörgőt a szájához viszi, egyik
kezéből a másikba átteszi, szabad kezével ütögeti, érintgeti). Így a csörgővel
való játék nem segíti abban, hogy elkülönítse, milyen mozdulatokkal lehet és
milyen mozdulatokkal nem lehet zajt előidézni.
Más a helyzet a láncos csörgővel és a facsörgővel.
Amikor a csecsemő ezek valamelyikével manipulál, ezek részei: a láncos csörgő
különböző darabjai mozgatás közben koccannak egymáshoz. Nem állíthatjuk, hogy a
csecsemő ebben a korban már biztosan felfedezné, hogy a keletkező hangot a
tárgy mozgatása idézte elő, még kevésbé azt, hogy rájönne mozdulatainak
hatására a golyók, lapocskák, a karikák egymáshoz ütődése a zaj eredete.
Mindenesetre – szemben a sípoló figurákkal vagy a hagyományos csörgővel, ahol a
zaj eredete láthatatlan – a láncos csörgőt felemelve, lóbálva, meg-megrázva
egyszerre láthatja a keletkező mozgást és hallhatja a hangot.
Az elmondottakból az következik, hogy míg a láncos
és a facsörgő minden szempontból jó csecsemőjáték, a hagyományos csörgő és
rokonai (pl. zörgőhenger, -kocka) nem igazán.
Jellemző manipulációs formák a második félévben
A csecsemő fél éves kora körül ébred rá arra, hogy a
tárgyak ütögetésével, kopogtatásával hangot lehet kelteni. Előszeretettel
ütögeti a játékokat az alaphoz, egy másik tárgyhoz, a rácshoz.
Míg az előző fél évben nem lehettünk biztosak abban,
hogy a láncos csörgő vagy a facsörgő lóbálása közben tudja, hogy a keletkező
hangot ő idézte elő, most viselkedéséből, arckifejezéséből félreismerhetetlenül
látszik, hogy felfedezte ez az összefüggést. Miközben megrázza, rápillant, a
mozgás szünetében fülel a csendre, újra a tárgyra néz, és megint rázni kezdi.
Örül a hangnak, mosolyog, nevet.
Később, amikor már mind a két kezében tart egy-egy
játékot, s egymáshoz érintgetve együtt nézi, „hasonlítgatja” őket, hamarosan
arra is rájön, hogy összeütögetésükkel zajt lehet kelteni.
Már korábban, az első félévben is fontos volt, hogy
különböző anyagokból készült játékai legyenek, hiszen más élményt, más
tapasztalatot szerez egy fa-, műanyag-, textil játék felfedezésekor. Más hangot
ad egy fém kistál, miközben az alaphoz ütögeti, mintha egy műanyagkockával vagy
egy fakarikával teszi ugyanezt. Másképpen szól a láncos csörgő, a facsörgő, s
mindegyik másképpen szól, ha nem a földhöz, hanem például egy felfordított
műanyagdézsához ütögeti.
Azt is kitapasztalja, hogyan kell megfognia a
különböző alakú játékokat, hogy a lehető legjobban szóljanak. Például a
facsörgőt nyelénél, a kuglit vagy egyéb hosszú, hengeres alakú tárgyat
valamelyik végénél tartva ütögeti a földhöz.
A második félév során egyre ügyesebben, egyre
biztosabban veszi fel a különböző alakú tárgyakat. Ha megfigyeljük, hogyan is
nyúl a játékokért, hamarosan láthatjuk, hogy már a nyúlás közben, mielőtt még
hozzáérne a tárgyakhoz, úgy igazítja a kezét, az ujjait, ahogyan az adott
játékot a legcélszerűbb megfogni. Másként nyúl a kockáért, mint egy csörgőért,
az előbbit ujjaival emeli fel, az utóbbit nyelénél markolja meg.
A különböző alakú, súlyú, felületű játékokat más és
más kéztartással, erőkifejtéssel lehet legkönnyebben felvenni, ezt is tanulja,
gyakorolja, amikor újra meg újra felveszi, elejti a játékot.
Később örömét leli abban, hogy egy-egy játékot
elgurítson, majd utána kúszva újra megszerezzen, apróbb játékokat, kockákat a
hempergő rácsain kívülre tegyen, majd visszahúzza őket, s berakjon dolgokat az
ágyába, csak azért, hogy utána kivehesse onnan. Ennek az ejt-vesz, elveszít és
visszaszerez játéknak a gyakorlásához részben korábbi játékaira, másrészt új
játékokra is szüksége van. (Pl. labda, csak akkor, ha már helyváltoztatásra,
kúszásra képes, kugli.)
A manipuláció során egyre finomabb ujjmozgások
megjelenését figyelhetjük meg. A tárgyakat ujjaival érintgeti, tapogatja,
simogatja, felfedezi a homogén felületet megbontó egyenetlenséget,
kiemelkedéseket, rücsköket, ezeket kapargatja, a résekbe, lyukakba bedugja az
ujját és így tovább. Szinte keresi a lehetőségét annak, hogy használja az
ujjait. Hüvelyk- és mutatóujja segítségével felcsipegeti a kenyérmorzsát, a
papucsa kötőjéből vagy valami másból kihúz egy cérnaszálat, és hosszan
eljátszik vele.
Ezeknek a manipulációs formáknak a gyakorlásához
változatos felületű játékokra van szükség. Akad ilyen a műanyag vagy
gumijátékok között – ilyen a sündisznó, s ilyen számos más állatfigura, aminek
végtagjai, a szeme, vagy az orra domborműszerűen van kiképezve. Ezeken a
játékokon a csecsemő a síp helyét is szívesen piszkálja, kapargatja, de
hosszasan vizsgálja, tapogatja a joly-figura törzsén
található lukakat is. Ujját bedugja a kenyérkosár, a zuhanyzórács nyílásaiba és
így tovább. Ha a gumijátékból nem vették ki a sípot, ez ebben a korban komoly
veszélyt jelenthet, ugyanis valamelyik gyermeknek sikerül előbb-utóbb
kipiszkálni a helyéről és lenyelni.
Természetesen apró, lenyelhető nagyságú tárgyakat
nem szabad a játszóhelyre tenni, de keressünk olyanokat, amiken apró részek
találhatóak. Pl. egy baba, aminek pertliből készült a haja, remek játék az apró
tárgyak iránt érdeklődő csecsemőnek.
Miután a csecsemő már könnyedén tudja felvenni a
legkülönbözőbb formájú játékokat, kísérletezni kezd azzal, hogy mit lehet velük
úgy csinálni, ha nem veszi kézbe őket. Például billegeti, felborítja, maga
mellett tologatja, fellöki, felállítja. Eközben új tapasztalatokat szerez, (pl.
ha feldönti a gumizsiráfot, az eldől, de helyben marad, míg a feldöntött kugli
elgurul. A karcsú, magas játékok borulékonyabbak,
mint a zömökök, a felborított dömper kereke még akkor is tovább pörög, ha már
nem ütögeti, stb.) Mindez izgalmas és érdekes számára, kitartóan próbálja újra
előidézni azt, ami egyszer már sikerült.
Ahhoz, hogy ilyen módon is tudjon játszani, kisebb
és nagyobb, stabilabb és billenékenyebb, magasabb és
alacsonyabb tálakat, kosarakat, dézsákat szerezzünk be, tegyünk a
játszóhelyére, tologatható kerekes játékokat (pl. tili-toli).
Ha a csecsemő már mászva közlekedik, adhatunk dömpert vagy luna-buszt
is, ilyenkor a gyermek már olyan szívesen birkózik a nagyobb tárgyakkal. (Ez
utóbbit csak akkor, ha nincs a játszóhelyen olyan gyermek, akire ez veszélyes lehet.)
A negyedik negyedévben egyre gyakoribbá válik a
két-tárgyas manipuláció. Ennek első formája, amikor mindkét kezében tart
egy-egy játékot, s egymáshoz érintgeti, egymáshoz ütögeti őket. Ehhez szívesen
választ egyforma játékokat (pl. kockákat, kisebb labdákat), ezért tegyünk
néhány egyforma játékot is a hempergőbe.
A két-tárgyas manipuláció fejlettebb formája, amikor
a csecsemő egy-egy kisebb játékot beletesz, beleejt egy nagyobba, majd kiveszi
és újra beteszi. Ezt követően még a negyedik negyedévben megjelenik egy
több-tárgyas manipuláció is: a csecsemő egyre több játékot rak gyakorlás
eredményeként egyre biztosabban méri fel, mi fér bele, tudja, hogy egy kisebb
labda a vödörbe is, a nagyobb csak a dézsába fér bele. Természetesen nem arról
van szó, hogy megjegyezné melyik játékba mi fér, hanem arról, hogy mielőtt
beletenné, összehasonlítja a különböző méretű játékokat, már képes előre
elképzelni a cselekvés eredményét.
Mind a két-, mind a több-tárgyas manipuláció
gyakorlásához tulajdonképpen minden játékot felsoroltunk már. Azok az apró
játékok, amelyek alkalmasak az ejt-vesz játékhoz, jók arra is, hogy a gyermek
valamibe beletegye őket, a különböző kosarak, tálak, dézsák és vödrök nemcsak
billegtetésre, tologatásra jók, hanem egyben az apró játékok befogadására is.
Ezek kiválasztásakor már gondolni kell azokra az új
játékmódokra is, amelyek csírájukban már az egy év körüli gyermek
manipulációjában is fellelhetőek, s igyekezzünk úgy összeállítani a gyermekek
játékkészletét, hogy abban legyenek gyűjtögetésre, az építés első, kezdeti
formáinak felfedezésére is alkalmas játékok.
A gondozónő feladatai a játék feltételeinek
megteremetésében
A játékszerek elhelyezésekor elsődleges szempont,
hogy a csecsemő hozzájuk férjen. A kiscsecsemő csak a tőle karnyújtásnyira lévő
tárgyakat tudja felvenni, ezért olyan közel kell tenni hozzá a játékokat, hogy
akkor is beléjük ütközzön, ha csak hadonászik, ha éppen nem nyúl semmiért.
Mivel eleinte gyakran előfordul, hogy bizonytalan és tapogatózó mozdulataival
elsöpri, ellöki magától a játékait, a felnőtt időről-időre tegye vissza őket a
közelébe. Erre a gondozónő két gyermek étkezése, fürdetése közben tud időt
szakítani.
Nem segíti a manipuláció fejlődését, ha a csecsemő
játékát (pl. kendőjét) a rácshoz kötik, vagy más módon a rácsok között
kifeszítve rögzítik. Ezt, még ha el is éri, legfeljebb ütögetheti, húzkodhatja,
nem tudja felemelni, kezében tartva többféleképpen mozgatni, tanulmányozni.
Attól kezdve, hogy a csecsemő megtanul oldalára,
hasára fordulni, már a tőle valamivel messzebb levő játékot is eléri, ha
véletlenül el is löki magától, utána fordulva visszaszerezheti, így viszonylag
ritkábban fordul elő vele, hogy játék nélkül marad. Attól kezdve pedig, hogy
megtanult kúszni, mászni, felesleges, hogy a gondozónő közvetlenül a gyermek
közelébe helyezze a játékokat, mintegy egyenletesen szétterítse a játszóhelyén.
Sőt, ez a fajta játékelrendezés egyenesen zavaró, a csecsemő mozgás közben
beleütközik minduntalan valamibe. Ehelyett tegye a játékokat egy-egy sarokba, felsorakoztathatja
az ágyak előtt, vagy egy szabadon maradó fal vagy rács mellett.
Természetesen ez a rend hamarosan felborul, hiszen a
gyermekek játék közben elhordják játékaikat, hol itt, hol otthagynak
egyet-egyet, s a tapasztalat azt mutatja, hogy a kialakult rendetlenségben
aztán kevésbé tudnak jól játszani. Ezt a gondozónő megelőzheti, ha két gyermek
étkezése, fürdése közben belép a játszóhelyre, elteszi az útból a gazdátlan
játékokat, egymás közelébe teszi a rakodásra alkalmasabb apróbb dolgokat, melléjük
tesz egy-egy üreges játékot. Ilyenkor gyakran tapasztalhatja, hogy egy-egy
gyermek szinte azonnal játszani kezd. A megkezdett játék folytatását – ismerve
a gyermek érdeklődését – támogathatja azzal, hogy néhány várhatóan szükséges
darabbal kiegészíti a játékkészletet. Ha azt látta, hogy valamelyik gyermek nem
játszik (de nem azért, mert álmos vagy fáradt), ajánlja fel, hogy segít
megkeresni kedvenc játékait, el is mondhatja, hogy éppen hol látja, vagy
egyszerűen vigye a gyermek közelébe. Az egy év körüli gyermek egyre több játék
nevét megérti szóból is, tehát így is lehet segíteni neki, hogy megtalálja azt,
amivel szívesen foglalkozna.
A játékok kiválasztása:
Ha figyelemmel kísérjük a csecsemő érdeklődését,
tapasztalhatjuk azt, hogy a hempergőbe bekerülő új játék azonnal felkelti
érdeklődését, de hosszú időn át szívesen foglalkozik – akár hónapokon keresztül
– ugyanazokkal a játékokkal. Amikor visszatérően játszik ugyanazzal a játékkal,
mondjuk egy gumifigurával, sorra fedezi fel a részleteit. A játék mozgatása
közben hol távolabb, hol közelebb figyeli, látja fejjel lefelé, oldalról,
szemből, és így tovább. Így lassanként megtanulja, hogy az adott tárgy akkor is
ugyanaz, ha különböző távolságból, ha más szemszögből vizsgálja.
Ugyanaz a játék változatos manipulációra készteti a
csecsemőt. Mintha azt kutatná, mi mindent lehet ugyanazzal a tárggyal csinálni.
Eközben egyre ügyesebb, egyre gazdaságosabb mozdulatokkal bánik a játékkal,
kitapasztalja, hogy ezt a játékot hol lehet a legkönnyebben megfogni, a legkisebb
erőfeszítéssel felemelni, és így tovább.
Ha megfigyeljük, hogy a csecsemő hogyan foglalkozik
egy új játékkal, azt látjuk, hogy eleinte a már bevált, begyakorlott
manipulációs formákat próbálja ki rajta. Eközben mintha felfedezné, hogy az új
tárgy nem ugyanúgy viselkedik, mint a régi, ez részben megszokott mozdulatainak
módosítására készteti, másrészt olyan új lehetőségek felfedezésére, amelyeket
az új tárgy kínál. Az elmondottakból következik, hogy a gondozónőnek nem kell
attól tartania, hogy a csecsemő megunja a játékait, s arra sincs szükség, hogy
ezt megelőzendő a játékok állandó cserélgetésével újabb és újabb játékokat
kínáljon. Sőt, a játékok válogatása következtében könnyen megeshet, hogy a
gyermek játéka felületessé válik. Természetesen nem arról van szó, ahogy
egy-egy gyermek közelében mindig csak ugyanazok a játékok legyenek. Az azonban
fontos, hogy a gondozónő tudja, ki mivel szokott a leggyakrabban játszani.
Melyik facsörgő, melyik baba az, ami napok vagy hetek óta a leginkább leköti a
gyermek figyelmét, s ezt mindaddig mellé tegye, míg azt nem tapasztalja, hogy
már nemigen játszik vele, valami más kezdi érdekelni.
Új játékot akkor tegyen a közelébe, ha a csecsemő
játékában olyan manipulációs formák jelennek meg, amelyek gyakorlására az új
játék különösen alkalmas. Például, miután megfigyelte, hogy valamelyik gyermek
egyszer-egyszer már a földhöz ütögeti a játékot, adjon olyat, amivel jól lehet
kopogtatni. Ha azt látja, hogy egyszer-egyszer már beletesz valamit a kosárba,
gondolja meg, van-e elegendő üreges tárgy és elegendő rakosgatni való a
játszóhelyen, ha nincs, szerezzen be újakat.
Az új manipulációs formák megjelenésének észrevétele
különösen fontos azoknál a csecsemőknél, akik még nem tudják változtatni a
helyüket, tehát csak azokkal a játékokkal játszanak, amelyeket a gondozónő
melléjük tesz. Később, amikor már a hempergő másik végébe is odakúszik, könnyen
megtalálhatja az éppen kedvére való játékot. A játékkészlet bővítése mellet
fontos feladata a gondozónőnek, hogy azokat a játékokat, amelyekkel hosszabb
ideje nem játszanak a gyermekek, kivonja a forgalomból. Ahogyan az új játék
beszerzésénél, úgy a játékszerek félretevésénél is a gyermek érdeklődését kell
szem előtt tartania, azokat a játékokat vegye ki a hempergőből, amelyekkel már
egyik gyermek sem játszik, az új játékok tulajdonképpen ezek helyére
kerüljenek.
A játékok mennyiségéről:
Nem könnyű helyesen megbecsülni, hány játékra van
szükség egy-egy csoportban ahhoz, hogy minden gyermek érdeklődésének,
fejlettségének megfelelően tudja kiválasztani az éppen kedvére valókat, de
ugyanakkor ne legyen aszoba
zsúfolásig tele játékokkal. Ha a csoport gondozónői folyamatosan figyelemmel
kísérik a gyermekek játékfejlődését, számon tartják ki mivel és hogyan játszik
a leggyakrabban, s tapasztalataikra támaszkodva gondoskodnak a csoport
játékkészletéről, attól nem kell tartaniuk, hogy kevés játék lesz. Azonban
ahhoz, hogy elkerüljék a zsúfoltságot, a közös játszóhelyen tartózkodó
gyermekek igényeit egybevetve kell számba venniük, sőt figyelembe kell a
játszóhely adottságait is. Például a csecsemőcsoportban hatan járnak a
hempergőbe. A kiscsecsemőnek nincs szüksége sok játékra, elég, ha 3-4 játékot
talál maga körül elérhető távolságban. Mivel ebben a korban nem fordul elő,
hogy mindnyájan egy időben tartózkodjanak a játszóhelyen, még a 20-23 játékot
sem kell egész nap ott tárolni.
A fél év körüli csecsemő már könnyen felveszi a
játékokat, s többféleképpen foglalkozik velük, így megszokott első játékai
mellett szüksége van néhány újra is. Így most néhány játékkal több veszi körül,
mint korábban, ez gyermekenként kb. 6-8 játékot jelent. A hat gyermeknek akkor
sem kell 48 játék, egyrészt mert fél éves koruk körül sem töltenek annyi időt a
hempergőben, hogy egyszerre minden játszóhelyen legyenek, tehát akár felváltva
is játszhatnak ugyanazokkal a játékokkal. Másrészt, mert egymás közelében
nyújtózkodva, oldalra vagy hasra fordulva elérhetnek egy-egy játékot a
társuknak szántak közül is. Persze ha olyan nagy a játszóhely, hogy a gyermekek
messze vannak egymástól, külön-külön is szükségük lehet 6-8 játékra, igaz, egy
tágas szoba nem lesz zsúfolt akkor sem, ha 48 játék van benne.
A harmadik negyedévben a gyermekek igen változatosan
játszanak, s ahhoz, hogy ezt tehessék, sokféle és több új játékra is szükségük
van. Ennek ellenére gyermekenként 6-8 játéknál lényegesen többre nincs szükség,
egészen a több-tárgyas manipuláció megjelenéséig, mert ebben a korban a
csecsemők rendszerint gurulva, kúszva megszerzik maguknak a kiszemelt játékot,
akár a szoba túlsó végéből is. Például amikor a csecsemő játékait billegtetve,
fellökve, felfordítva kutatja mozdulatainak hatását a tárgyakra, ennek
gyakorlásához különféleképpen viselkedő játékokra van szüksége (különböző alakú
poharakra, kosarakra, tálakra). A példánknál maradva hat hasonló korú csecsemő
játszóhelyén ezek mindegyikéből elég néhány darab, hiszen már érte tudnak
menni. Az előfordulhat, hogy egy-egy játék ugyanabban az időszakban több
gyermeknek is fontos, kedvenc játéka. Ezekből a különösen népszerű játékokból,
ilyen a színes kendő, a láncos csörgő, de ilyenné válhat bármelyik játék,
többet kell beszereznünk. Más a helyzet, ha hatnál kevesebb gyermek tartózkodik
a játszóhelyen. Ahhoz, hogy elég változatos legyen a játékkészletük,
előfordulhat, hogy egy gyermekre itt több játék jut, mint ott, ahol 6-8 hasonló
fejlettségű gyermek játszik.
A játékok mennyiségének növelése a több-tárgyas
manipuláció megjelenésével indokolt. Erre a negyedik negyedévben számíthatunk,
s ahogy egyre több gyermek fedezi fel ezt a tevékenységet, úgy van szükség
egyre több rakodni való elemre is, melyek azután időnként szőnyegként borítják
be a földet, zsúfoltság és rendetlenség hatását keltik. A zsúfoltságot a játék
kínálásának egy új módjával tudjuk elkerülni, a gondozónő tálakba, kosarakra
tegye a rakodásra való apróbb játékokat. A rendetlenség egyetlen ellenszere, ha
időről-időre összeszedi a játékokat és újra kosarakban, vödrökben, dézsákban
kínálja őket.
Néhány szó a hempergőről:
A 3-6 hónapos csecsemő számára a legjobb játszóhely
az olyan hempergő, amelynek alja magasított deszkalap, s amelyben legalább egy
négyzetméter jut gyermekenként. Használják az úgynevezett lábas hempergőt is,
amibe a gondozónőnek nem kell mélyre hajolnia, amikor letesz vagy felvesz egy
csecsemőt. Ennek a hempergőnek az egyik hátránya épp az, hogy lábakon áll,
ugyanis ha a csecsemő innen kiejt egy játékot, nem láthatja, hogy az hová tűnt
és nem is tudja visszaszerezni, a másik pedig az, hogy rendszerint kicsi,
legfeljebb 2-3 gyermek tud egyszerre zavartalanul játszani benne. A forgolódó,
kúszással kísérletező csecsemőnek már nem elég a tágas hempergő, különösen
akkor nem, ha többüknek is játszóhelye. Ilyenkor a legjobb megoldás, ha a
gyermekek a szoba egy elkerített részén, a földön játszanak. Így általában
nagyobb játszóhelyet lehet számukra kialakítani, s az ágyak alatti területtel
is növelhetjük a területet. Ha a rácsra ajtót szereltetünk, a gondozónőnek nem
kell átlépnie a rácsot, amikor egy gyermeket letesz vagy felvesz.
A mozgásfejlődés szempontjából fontos, hogy a
hempergő alapja kemény legyen. A habszivacs betéttel ellátott hempergő rossz! A
csecsemő besüpped, s ezzel gátolja a nagymozgásainak tanulását, gyakorlását. A
süppedő alap nem kedvez a manipuláció fejlődésének sem, hiszen a tárgyak ezen
egészen másképp viselkednek. Amikor a csecsemő hozzáütögeti a játékait, a
habszivacs elnyeli és megváltoztatja a keletkező hangot, a fémjátékok elvesztik
csengésüket, hangjuk hasonlóvá válik a műanyag, vagy fajátékok kopogtatásával
keletkező hanghoz. A guruló tárgyak lomhán gurulnak, egy-egy bemélyedésben
megállnak. (Ilyen bemélyedés, kisebb gödör óhatatlanul keletkezik ott, ahol 3-4
csecsemő tartózkodik.) A játékokat nehezebb talpukra állítani, s ha véletlenül
sikerül, elég, hogy valamelyik gyermek forduljon egyet, a tárgy máris felborul.
Előfordul, hogy ragaszkodnak hozzá, hogy több rétegű
pléddel kibélelik, mert attól félnek, hogy a csecsemő megfázik, ha nincs alatta
egy szigetelő réteg. Ez a csecsemő mozgását azzal nehezíti, hogy tapad, így az
ilyen felületen való mozgás nagyobb erőfeszítéssel jár. A vastag szőnyegen,
pléden játékok ugyanúgy viselkednek, mint a habszivacson.
Ha a hempergőben hűvöset érzünk, és ez a nyílászárók
rossz szigetelése miatt van, akkor ezzel kell foglalkoznunk, de öltöztethetjük
melegebben is a csecsemőt. A csecsemőotthonokban gyakran képezi vita tárgyát
szükség van-e hempergőtakaróra vagy sem. Ez
elsősorban azon múlik, hogy milyen a hempergő aljának felülete. Ha különlegesen
jó minőségű fából gyártják, s úgy van lecsiszolva, hogy felülete nem
szálkásodik, a deszkák tökéletesen illeszkednek egymáshoz, nincs közöttük rés,
valamint a felületét olyan lakkal kezelték, ami nem töredezik, nincs szükség hempergőtakaróra. Ez könnyen tisztántartható, mindent
maradéktalanul fel lehet törölni róla, helye szinte azonnal megszárad. Sajnos a
hempergők többsége nem felel meg ezeknek az elvárásoknak, ezért kell hempergőtakarót használni. Ez sok gonddal jár. Hiszen nem
feszítik ki olyan tökéletesen, ha csak akár egy centivel is hosszabb vagy
rövidebb a szükségesnél, hasonlóan akadályozza a mozgást, mint a pléd. Ráadásul
veszélyessé válik, a gyermekek alá kúszhatnak.
A szennyeződést nehéz róla lemosni, a felmosás után pedig jó ideig vizes
foltok maradnak, s legfeljebb a műszak végén – amikor alszanak a gyermekek –
lehet kicserélni. Gondoskodni kell arról, hogy legyen elegendő mennyiségben, ha
mosás közben összemegy meg kell toldani. A leszakadt szalagokat vissza kell
varrni.
A gyűjtögetés hosszú időn keresztül része a gyermek
játékrepertoárjának, s fejlődése során különböző változata alakul ki. Van
azonban a gyűjtögető kisgyermek viselkedésnek néhány olyan jellegzetessége,
amely egyaránt jellemzi a „kezdő” és a „gyakorlott” gyűjtögetőt. A gyermek,
függetlenül attól, hogy keveset vagy sokat gyűjt-e össze, különbözőek,
gyűjtögetés közben válogat; kiválaszt olyan tárgyakat, amelyek valamilyen okból
éppen érdekesek vagy fontosak számára, és ezeket egymás közelébe, egy helyre,
gyakran valamilyen üres tárgya teszi.
A gyűjtögetés fejlődése, jellemzői:
A gyűjtögetés egyéves kor körül a többtárgyas
manipulációba beágyazódva jelenik meg. A gyermek miközben többféleképpen
tevékenykedik a környezetben található játékokkal: egymáshoz ütögeti, egyiket a
másikba beleteszi, stb., felfigyel arra, hogy a játékai között egyformák is
vannak. Eleinte csak néha, elvétve tesz egymás mellé néhány láncos csörgőt,
vagy öcsi-rácsot, majd mintha a választás véletlen lett volna, a korábban
megszokott módon folytatja játékát, hamarosan azonban már szándékosan keresi,
gyűjti össze az egyforma tárgyakat. Például miközben apróbb tárgyakat tesz bele
egy dézsába, észreveszi, hogy a földön levő játékok között van még olyan, mint
amilyent korábban a dézsába tett, ezért nyúl, ezt veszi kézbe. Néhány (3-4)
egyforma játék összegyűjtése után, mintha feledné a válogatást, másfajta
játékot is tesz az összegyűjtöttek közé, vagy új tevékenységbe kezd, pl.
valamilyen nagymozgást gyakorol, esetleg nézelődik, társa játékát vagy
gondozónőjét figyeli. Ebben az időszakban általában az egyforma
játékféleségeket (pl. kuglikat, kislabdákat) vagy építőjáték különböző elemeit
(pl. hordósorozat 2-3 elemét, néhány öcsi-rácsot) gyújt össze anélkül, hogy
figyelembe venné az egyes elemek közti különbséget. (Pl. azt, hogy azok
nagysága, színe különböző). Ahhoz, hogy egy újabb elemet megtaláljon, szüksége
van arra, hogy az a látóterében legyen. Egy másfajta tárgy felfedezése könnyen
el is terelheti a figyelmét a kiszemelt játékokról vagy a megkezdett
tevékenységről. A másfél év körüli kisgyermek egyre gyakrabban, s egyre
kitartóbban keresi, gyűjti össze az egyforma játékokat. Közülük rendszerint
azokat, amelyekkel korábban is manipulált, s így alaposan megismerhette
tulajdonságait, egymás után gyors ütemben rakja bele egy üreges tárgyba. Nincs
szüksége arra, hogy ezeket egyenként hosszasan vizsgálja, egyetlen pillantással
felismeri „együvé tartozásukat”, így egyre több játékot, tárgyat képes
egyhuzamban összegyűjteni. Ilyenkor is előfordul, hogy keresgélés közben egy új
játék vagy valamilyen esemény felkelti az érdeklődését, s ezért félbehagyja a
gyűjtögetést, de gyakori, hogy végül visszatér a korábban keresett tárgy
gyűjtögetéséhez. Mindez nem csak azt bizonyítja, hogy már emlékezik mind a
tárgyra, mind korábbi tevékenységére, hanem azt is, hogy bizonyos esetekben már
emlékei befolyásolják a tevékenység megválasztásában.
A különböző tárgyak rakosgatása, válogatása közben
jön rá arra, hogy például egy-egy építőjáték elemei többféleképpen is
rendezhetőek, hol az alakjuk, hol a színük szerint alkot belőlük kisebb
csoportot. Pl. a dupló-építő elemeiből kiválogatja az
emberfigurákat, máskor csak a sárga vagy csak a kocka alakú elemeket teszi bele
a kosárba. Időnként egyszerre két szempontot vesz figyelembe a válogatás során
(rózsaszín legyen és Gabi-építő). Ritkábban, de az is előfordul, hogy csupán
egyetlen szempontot vesz figyelembe, de a válogatást kiterjeszti különbözőfajta
játékokra. Pl. összegyűjti a Lurkó-, a Banán-, az Öcsi-építő elemei közül a
pirosakat. Egyetlen szempont a játék színe. Míg a gyűjtögetés megjelenésének
kezdetén a gyermek elsősorban a válogatásra, a tárgyak összehasonlítására, azaz
magára a tevékenységre koncentrál, és kevésbé foglalkozik az eredménnyel (pl.
az összegyűjtött játékok mennyiségével.), később ez válik egyre fontosabbá. Láthatóan
törekszik arra, hogy sokat gyűjtsön össze. Kitartóan keresi az újabb és újabb
elemeket, egy-egy dézsát, tálat színültig telerak s még akkor is megpróbál egy
újabbat hozzátenni, ha már az nem fér bele. Az is megfigyelhető, hogy igyekszik
egy-egy játéknak valamennyi fellelhető példányát összegyűjteni, pl. addig nem
hagyja abba a keresést, míg nem sikerül megtalálnia az összes flakont vagy az
összes színes kendőt, és így tovább. Úgy tűnik, mintha a teljes gyűjtemény
képviselne értéket.
Később az is megfigyelhető, hogy a gyermek
kísérletet tesz az összegyűjtött tárgyak együtt tartására, megőrzésére. Egy
kockákkal telerakott dézsát, egy halom színes kendőt akkor is szemmel tart, ha
esetleg már nem is játszik vele. Tiltakozik, ha valamelyik társa el akar venni
belőle, olykor azt is zokon veszi, ha hozzá akarnak tenni. Gyakori, hogy
megpróbálja biztonságba helyezni, amit összegyűjtött, például a fekhelyére
teszi, vagy rábízza a gondozónőre. Ha olyan tárgyakat gyűjt össze – mondjuk az
összes seprűt vagy az összes homokozó lapátot – amelyekre előbb-utóbb szüksége
lesz valamelyik társának, s ezért a gondozónő rábeszéli, hogy adjon belőlük,
előfordul, hogy inkább lemond az összesről, semmint elveszítsen egyet közülük.
Mintha azt mondaná: „ha nem lehet mind az enyém, nem kell egy sem!”
2 éves kor után a gyűjtögetés lassanként elveszti
önálló jellegét és új, fejlettebb játékok részévé válik. A gyermek kiválogatja
és összegyűjti azokat a játékokat, amelyekből majd építeni fog, vagy amelyekre
a szerepjátékhoz van szüksége. A gyűjtögetés azonban, mint önálló játék akár a
2,5-3 éves gyermek tevékenységében is fel-felbukkan, rendszerint akkor, ha egy
új játékkal (pl. gyöngy, legó) ismerkedik.
A gyűjtögetés jelentősége
A gyűjtögető kisgyermek miközben a különböző tárgyak
között keresgél, válogat, képzeletében számba veszi, elemzi azok
tulajdonságait. Amikor összehasonlítja őket, felismeri közös és eltérő
tulajdonságait, amikor egy helyre teszi az egyformákat, megegyező
tulajdonságaikat figyelembe véve csoportosítja a tárgyakat. Elemezni,
összehasonlítani, bizonyos tulajdonságokat kiemelni, másokat figyelmen kívül
hagyni, az azonos tulajdonságok alapján osztályokat alkotni = gondolkodási
műveletek. Gyűjtögetés közben még szorosan a cselekvéshez és az észleléshez
kötötten ezeket gyakorolja a kisgyermek. A gyűjtögetés eredménye – egy kosárnyi
játék, a szoba különböző részeiből összegyűjtött színes kendő látványa – a
gyermeket látható elégedettséggel, az „én csináltam” büszkeségével tölti el,
így ez a játék is – hasonlóan más játékmódokhoz – jó lehetőséget kínál az
önálló cselekvés hangsúlyozására, a hatékonyság érzésének átélésére.
Amikor a gyermek kísérletet tesz az összegyűjtött
tárgyak megőrzésére, kisajátítására, új formában szerez tapasztalatokat az
„enyém”, a „másé” és a „közös” fogalmáról is, a velük kapcsolatos viselkedési
szabályokról. S bár az így szerzett „tudáshoz” a csecsemőotthonban élő gyermek
szükségképpen több csalódás és konfliktus árán jut el, mint a családban
nevelkedő, ez komoly előrelépést jelent fejlődésében.
A gyűjtögetésre alkalmas játékok
Általánosságban elmondható, hogy minden olyan
játékszer vagy tárgy, amiből sok van, alkalmas gyűjtögetésre. Ilyen értelemben
a csecsemőjátékok (pl. fakarika, láncos csörgők, különböző gumijátékok) éppúgy
összegyűjthetők, mint az építőjátékok (pl. Gabi, Öcsi építőelemek), de vonzó
gyűjtögethető tárggyal szolgál a természet és a háztartás is – gondoljunk csak
a nagyobb gyermekek vadgesztenye, toboz, kavics, doboz gyűjteményeire.
Megkönnyítik a gyűjtögetést, ha vannak összegyűjtött
dolgok befogadására alkalmas üreges tárgyak. Ezek széles választékát kínálják a
háztartási vagy műanyag üzletek (pl. kenyérkosarak, tálak, dézsák). Nagyobb
gyermekek csoportjában jól használhatóak a dobozok, kiselejtezett retikülök,
papír-, vagy textilzacskók is. Műanyag tasakot szigorúan tilos adni, ha ezt a
gyermek a fejére húzza, megfulladhat.
A gyűjtögetés megjelenését és megszilárdulását
elősegítő játékok
A gyűjtögetés első, majd szórványos megjelenésének
idején a gyermeknek olyan tárgyakra van szüksége, amelyek egyaránt alkalmasak a
többtárgyas manipuláció fejlettebb formáinak gyakorlására és a gyűjtögetési
lehetőségek felfedezésére. Ha a játékok között 4-5 egyforma is van, például
kuglik, zörgőhengerek, a gyermek előbb-utóbb felfigyel ezek összetartozására, s
közülük kettőt-hármat összegyűjt. Egyelőre nem szükséges, hogy azonos elemből
sok legyen, a gyermek ilyenkor még megelégszik néhány játék összegyűjtésével.
A további fejlődést elősegítésére alkalmas játékok
Ezek elsősorban az úgynevezett építő-játékok. Ilyen
a Baba-építő, a pohár-, kocka-, hordósorozat, az Andi-, Öcsi-, Lurkó-építő, és
így tovább. A gondozónő ezekből választhatja ki azt a 2-3 fajtát, amelyeket
gyűjtögetésre szán. Változatosabban játszhatnak a gyermekek, ha ezek különböző
jellegűek, például ha a pohársorozat mellett nem hordósorozat, hanem Adni- vagy
Lurkó-építőt találnak. A gyűjtögetés fejlődése eleinte az összegyűjtött tárgyak
gyarapodásában érhető tetten. Ha a gondozónő azt tapasztalja, hogy a meglévő
játékszerek még változatlanul foglalkoztatják a gyermekeket, „forgalomban”
vannak, úgy egyelőre nincs más teendője, mint egy-egy fajta játékból többet
betenni a játszóhelyre. Persze könnyen előfordulhat az is, hogy a gyermekek
megunják egyiket vagy másikat, s helyettük új játékot kínál a gondozónő. A
számba jöhető játékszerek közül ekkor már érdemes olyat kiválasztani, amelyek
az építés kezdeti formáinak kibontakozását is elősegíthetik, és a gyermekek
gyűjtögethetnek is velük. Ilyenek pl. a kisebb-nagyobb műanyag poharak. A 1,5
év körüli gyermeknek már nemcsak az érdekes, hogy egy játékból sokat tud
összegyűjteni, hanem az is, ha egy adott játék elemeit több szempont szerint is
csoportosíthatja. Ezt az igényt a különböző építőjáték-készletekkel tudjuk a
leginkább kielégíteni. Ilyen készletek a Gabi-építő, a dupló,
a kis építőmester, a nagy műanyagkocka, az építőkocka és így tovább. Ezeknek a
készleteknek az elemei több tulajdonságukban is különböznek egymástól, s ha
egy-egy készleten belül nincs is sok egyforma elem, több készletből az
egyformáknak már komoly mennyiségét lehet összegyűjteni. (pl. a legkisebb Gabi
készletben csak 5 piros kocka van, öt készletben már 25). Mivel ebben az
időszakukban már számíthatunk a valódi építés megjelenésére is, érdemes erre is
alkalmas játékot kínálnunk. E célra leginkább a nagyméretű – fából készült –
építőkocka felelne meg, ez azonban felügyelet nélkül veszélyes.
Csecsemőotthonban a legtöbb gyermek a Gabi-építő kisebb és nagyobb kockáinak és
hasábjainak gyűjtögetése, rakosgatása közben kezd építeni, így ez a játék
nemigen hiányozhat ennek a korosztálynak a játékkészletéből. Változatosabbá,
érdekesebbé válik a gyűjtögetés, ha a gyermek többféle kisebb-nagyobb, kerek és
szögletes, alacsony és magas üreges tárgyakból: tálakból, vödrökből, dézsákból,
kosarakból választhatja ki, hogy éppen melyikbe rakja a játékait, nem is
beszélve arról, hogy ha sok üreges tárgy van a szobában, akkor azokat is össze
lehet gyűjteni.
Az üreges tárgyak választéka adja a gyermeknek azt
az ötletet, hogy összegyűjtött játékait egy másikba átrakja, vagy átöntse. Ez a
tevékenység újabb felfedezésekkel szolgál. Ha egy kisebb tál játékot egy
nagyobba önt át, ez nem lesz tele, ha fordítva csinálja a felesleges kipotyog,
egy nagy tál játékkal több kicsit meg lehet rakni és így tovább. Az
említetteken kívül a gyermek szívesen gyűjti össze játékait dömperbe, Luna-buszba, vagy fa autóba is.
A játékszerek elhelyezése a szobában és kínálásuk
módja:
A játékok elhelyezésének korábbi rendje – amikor a
gondozónő minden gyermek közvetlen közelébe helyezte el a játékokat – már
értelmét veszti. Részben, mert nincs rá szükség, hiszen odamászhat hozzájuk,
másrészt mert ez a fajta játékelhelyezés közvetlenül a gyermek mozgását,
közvetve elmélyült játékát zavarhatja. Gondoljuk csak el, ha a földön mindenütt
van játék, a gyermek nem tud egy métert megtenni anélkül, hogy ne ütközne
valamibe. Ha egy távolabbi játék felkelti az érdeklődését, és feléje megy, az
útjában levőket félresöpri, vagy átmászva rajtuk elsodorja. A játszóhely adottságaihoz
(a berendezéshez, az ajtók, az étkezési sarok helyéhez) alkalmazkodva a csoport
gondozónői egyezzenek meg abban, hogy a szoba mely részeibe helyezik el a
játékokat, s mely területet hagyják mindig szabadon. Így például elképzelhető,
hogy az egyik csoportban a játékokat mindig az ablak alá teszik, másutt a fal
mellett lesznek a legkevésbé útban, s mégis hozzáférhetőek, de megfelelő hely
lehet egy-egy sarok is és így tovább.
Természetesen ez a rend csak addig létezik, amíg a
gyermekek nem játszanak. A kisgyermek játékával együtt jár a rendetlenség,
gondozónő feladata, hogy azokat a játékokat, amelyekkel a gyermekek éppen nem
játszanak, visszavigye az eredeti helyére. A gyűjtögetés kezdeti időszakában
még nincs olyan sok játékra szükség, hogy ne férnének el a földön, de
kínálhatjuk kisebb kosarakban, dézsákban is a játékokat. Az a fontos, hogy a
gyermekek mindig találjanak üres vödröt, kosarat is, amibe gyűjtögethetnek. Ha
egy-egy gyermek már nem elégszik meg néhány elem összegyűjtésével, adjunk
belőle többet. Ahhoz, hogy elkerüljük azt, hogy a padlót mindig játék borítsa,
a gyűjtögetésre szánt játékokat kosárban, dézsában kell kínálnunk. Egy-egy
építőjáték (pl. pohársorozat) különböző méretű vagy színű elemeit ne rendezzük
külön, ha a gyermek észreveszi a köztük levő különbséget, majd megteszi ezt
saját magától, ha akarja. A teli kosarakat, dézsákat a korábbihoz hasonlóan a
játszóhely meghatározott résébe helyezzük el. Közülük azokat a játékokat,
amelyekkel a gyermekek hosszú időn át naponta játszanak, érdemes mindig
ugyanarra a helyre tenni, így a gyermekek hamar megtanulják, hogy hol keressék
például a Gabi építőt, vagy az építőkockát, a dézsákat, a dömpert vagy a
táskákat, szatyrokat.
A gyűjtögetés közben felmerülő konfliktusok
megoldása
A gyűjtögetés megjelenésekor, ha a gyermekeknek
elegendő és érdeklődésüknek megfelelő játékaik vannak, mégis előfordul, hogy
egymástól vesznek el játékokat, ilyenkor többnyire valamelyikük megelégszik
azzal, amit helyette a földön talál. De gyakran előfordul az is, hogy a gyermek
már ragaszkodik a kiválasztott játékhoz, és sérelemnek éli meg, ha ezt el
akarják venni, s kudarcnak, ha azt nem tudja megszerezni. Ilyenkor is
előfordulhat, hogy egyiküknek kevésbé fontos az adott játék és átengedi vagy
lemond a megszerzéséről, de gyakran nem tudnak megegyezni, összevesznek,
összeverekednek. Ezekben a helyzetekben bizony nincs könnyű dolga a
gondozónőnek. Miközben egyértelműen közvetítenie kell azt a szabályt, hogy a
közös játék mindig azt a gyermeket illeti, aki éppen játszik vele, s ezért azt
szeretné, hogy az elvett játékot visszakapja a tulajdonosa, azt is éreztetnie
kell, hogy megérti: semmivel sem könnyebb a megkívánt játékról lemondani, mint
egy birtokoltat elveszteni. Ezt kifejezheti azzal, hogy megígéri, amint tud,
segít keresni egyet. Ha szavai hatástalanok, és éppen oda tud menni a
gyermekhez, meg is mutathatja, vagy oda is viheti a játékot, amiről korábban
beszélt, és így tovább. Így is előfordulhat, hogy mindez nem segít, egyik fél
sem enged, s végül valamelyikük vesztesként sír, haragszik a társára, a
gondozónőre, esetleg mindkettőre. Ilyenkor nemcsak annak a gyermeknek van
szüksége néhány jó szóra, vigasztalásra és az őt ért sérelem elismerésére,
akitől éppen elvettek valamit, hanem annak is, aki ugyan erővel, de hiába
próbálta a játékot megszerezni. El kell neki mondani, hogy bármennyire is
szeretett volna azzal játékkal játszani,
nem veheti ki társa kezéből. És nem veszi el helyette a gondozónő sem, mert
senkinek sem szabad erőszakkal hozzájutnia ahhoz, amit szeretne. Persze nem ezt
kell szó szerint elmondania, de ha a szavai, viselkedése ezt fejezi ki, bízhat
abban, hogy a gyermekek végül azonosulnak ezzel a szabállyal, s ha sokszor
nehezen is, de előbb-utóbb képesek lesznek betartani.
Lényegében az elmondottak érvényesek arra a
helyzetre is, amelyben az összegyűjtött játékok körül támad konfliktus. Erről
azért kell külön szólni, mert sok gondozónő míg jogosnak tartja a gyermek
felháborodását, ha egy játék van nála és azt valaki elveszi, alaptalannak érzi
tiltakozását, ha összegyűjtött játékának egy darabját akarja megvédeni. Míg az
előbbi esetben pártját fogja és segít neki megvédeni játékát, az utóbbiban arra
biztatja, hogy osztozzon a játékon, s nem érti, hogy ez nem kevésbé nehéz. Az
is előfordul, hogy a gondozónő arra biztatja a játékon veszekedőket, hogy
játszanak szépen együtt. Igaz, időnként megfigyelhető, hogy két gyermek
felváltva tesz játékot ugyanabba a dézsába, s ezt mindketten nagyon élvezik, de
ez nem ugyanaz, mintha kérésre vagy felszólításra tennék.
Természetesen nem arról van szó, hogy a gyermek nem
kérhet el egy játékot társa összegyűjtött játékaiból, vagy a gondozónő nem
teheti meg ugyanezt a nevében. Arra is sor kerülhet, hogy a gondozónő arra
biztatja a gyermekeket, hogy cseréljenek vagy valamilyen más, mindkettőjüknek
egyaránt megfelelő megoldást találjanak. De ha a játékait féltő gyermek nem
akar adni az összegyűjtött játékokból, úgy tartsuk ezt tiszteletben, s a másik
félnek segítsünk a helyzet megértésében és feldolgozásában. Ha a gondozónők jól
mérik fel a gyűjtögetéshez szükséges játékok mennyiségét, s h a csoportnak van
tartalék-készlete, amiből a meglevőket néhány darabbal kiegészíthetik, úgy ezek
a helyzetek többnyire békésen megoldhatók.
Nehezebb minden gyermek számára egyaránt megnyugtató
megoldást találni, ha a gyermek nem egyszerűen sokat akar összeszedni
valamiből, hanem a játszóhelyen levő összes fellelhetőt, mondjuk az összes
macit, az összes egyforma dézsát, az összes kisseprűt és így tovább. Ha a
gyűjteményéből valaki olyan játékot szeretne megszerezni, ami mással
helyettesíthető, úgy ezt javasoljuk. Pl. ha valaki összegyűjtött kosarakból
szeretne egyet, mert rá akar ülni, vagy akar valamit beletenni, felajánlhatunk
neki egy dézsát. Lehet, hogy elfogadja, és így mindketten jól járnak. Más a
helyzet, ha a gyermekek olyan játékon kapnak össze, amiből mindenkinek csak egy
jut, s ha az, aki ezeket összegyűjtötte, mindenáron meg akarja akadályozni,
hogy más is hozzájuk jusson. Ilyenkor meg kell értetnünk vele, hogy például az
összes macival, az összes seprűvel csak akkor játszhat egyszerre, ha éppen
senki másnak nincs rá szüksége. Persze nem könnyű elérni, hogy a gyermek
lemondjon akár csak egyről is, de ha komolyan beszélünk vele erről, ha
rábízzuk, hogy ő válassza ki melyiket hajlandó átengedni, s megvárjuk, hogy
erre elszánja magát, úgy bízhatunk abban, hogy később – igaz úgy három éves
kora körül – képes lesz erre közbenjárásunk nélkül is.
A két év körüli kisgyermekek csoportjában a
gondozónőnek gyakran okoz gondot, hogy a gyermekek meg akarják tartani, ki
akarják sajátítani az általuk összegyűjtött játékokat. Ennek legfőbb ellenszere
a bőséges játékkészlet. A gondozónő könnyen megteheti, hogy egy időre
félretegye a rábízott játékokkal telerakott kosarat, ha tudja, hogy ezzel a
többieket nem fosztja meg a játék lehetőségétől. Ha egy gyermek el akarja venni
társa félretett játékait, s a gondozónő arra biztatja, hogy ő is gyűjtsön
magának össze hasonlókat, csak akkor van hitele a szavának, ha a gyermek
valóban találhat a szobában ugyanolyan játékokat. Igaz, annyi játékot nem lehet
a szobában tartani, hogy a gyermekek hosszabb ideig is megőrizhessenek belőlük
egy-egy kosárnyit. A játékoknak tehát előbb vagy utóbb, de mindenképpen vissza
kell kerülniük a többi közé, de hogy mikor és hogyan (pl. akarja-e a gyermek
maga helyére rakni őket), ezt már beszéljük meg vele. Lehet, hogy ilyenkor
alkudozni kezd, vagy haladékot kér. Ezt érdemes figyelembe venni, mert így
érhetjük el, hogy elfogadja, megértse, mire kérjük, s végül önként teljesítse
azt. A tapasztalat azt mutatja, hogy azokban a csoportokban, ahol a
gyermekeknek vannak saját tárgyaik és ezek közt saját játékaik, amelyekkel
teljesen szabadon rendelkezhetnek (pl. még csak megmutatni sem kötelesek
társuknak), a gyermekek lényegesen könnyebben veszik tudomásul, hogy a közös
játékokkal nem rendelkeznek úgy, mint a sajátjukkal, csak addig, amíg játszanak
velük.
Ha a gyűjtögetés, mint önálló játék el is veszti
jelentőségét, a gyűjtés, majd a megőrzés vágya tovább él a kisgyermekben. Ez
készteti arra, hogy egy-egy játékot zsebébe rejtsen, ez jut kifejezésre, amikor
séta közben botokat, kavicsokat keresgél, és ez nyerhet beteljesülést, ha
„kincseit” egy dobozban, fiókban megőrizheti.
AZ ÉPÍTŐJÁTÉK KEZDETI FORMÁI
Általában több tárggyal való manipulálás során – egy
éves kor körül – jelennek meg a gyermek játéktevékenységében olyan mozzanatok,
melyek már az építőjáték előfutárának tekinthetők. Ezek a tevékenységek –
rátevés, állítgatás, alakzatba rendezés, egymásba, egymásra csúsztatás – hosszú
időn keresztül fennmaradnak, s akkor is megfigyelhetők, amikor a gyermek
játékára már a valódi építés jellemző.
Rátevés:
A csecsemő előbb-utóbb felfedezi, hogy egy tárgy a
másikra rátehető, oly módon, hogy ha elengedi, az a másikon rajta marad. Ez a
látszólag egyszerű tevékenység a variációk olyan széles körét rejti magában,
hogy a gyermekek hosszú időn keresztül visszatérnek hozzá. E tevékenység csak
látszólag egyszerű, hiszen ki kell tapasztalni, hogy milyen felület alkalmas a
rátevéshez. Például egy sima felületű, nagy kiterjedésű dobogóra viszonylag
könnyű ráhelyezni, ráállítani kisebb-nagyobb tárgyakat. Más a helyzet, ha a
gyermek ugyanezeket a tárgyakat egy mászópárnára
igyekszik rátenni. A puhább, egyenetlenebb felület eben az esetben nehezíti a
tevékenység kivitelezését. Rácsra (pl. radiátor védőrácsára) tenni valamit
ugyancsak nagyobb ügyességet kíván. Más-más a feladat aszerint is, hogy a
játék, amit a gyermek elhelyezni kíván, milyen formájú, méretű, súlyú, stb.
Hiszen lényegesen nehezebb egy könnyen elmozduló gömbölyű tárgyat bármilyen
felületen elhelyezni, mint egy olyat, amelynek lapos az alja. A gyermekek
leleményesen próbálgatják a rátevés lehetőségeit, különleges variációkat is
kipróbálva. Pl. milyen mozdulattal tehető rá a hempergő rácsára egy kendő, egy
láncos csörgő, egy pohár, vagy melyik az a kritikus pont a dobogó szélén,
ahonnan még nem billen le az odaállított kugli. Számtalan sikertelen és sikeres
próbálkozás juttatja el a gyermeket ahhoz, hogy a rátevés mozdulatát ügyesen,
könnyedén tudják végrehajtani.
A rátevés játékához tartozik a levevés. Ez ugyancsak
különböző nehézségű feladatot jelent. Számtalan lehetőséget ki lehet próbálni
ahhoz, hogy pl. egy dézsa tetejére helyezett flakon onnan lekerüljön. Az óvatos
levételen keresztül egészen odáig, hogy a gyermek lelöki vagy lesöpri a
játékot. Érdekes lehet a különféle játékok cserélgetése ugyanazon a felületen.
Hiszen más-más látványt nyújt a gyermek számára, ha egy kosár tetejére egy
kendőt tesz, mintha egy kuglit, vagy egy szitát.
Állítgatás:
A gyermek felfedezi, hogy egy-egy tárgy
felállítható. Az állítás során megtanulja, hogy egy viszonylag kis alapú
tárgyat, - mely magasan kiemelkedik az alapból – milyen célszerű mozdulattal
kell megfogni, felállítani, úgy az alapra helyezni, hogy ebben meg is maradjon.
A mozdulat eredményessége sok mindenen múlik, hiszen a tárgy formája, arányai,
anyaga, súlya, stb., sőt még a gyermek testtartása is befolyásolja az
eredményt. Az állítgatáskor is – mint számos más játék során – élvezi a
tevékenység megismétlését. Feldönti, lelöki, elsöpri a felállított tárgyakat,
figyeli, hogy ilyenkor mi történik. Elgurul? Hangot ad? Hova érkezik meg és
milyen helyzetben látható? Majd az egészet újra kezdi.
Alakzatba rendezés:
A gyermek eleinte két-három tárgyat helyez egymás
mellé, véletlenszerű alakzatban. Majd az egymás mellé helyezett tárgyak száma
szaporodik, egyre többet rak egymás mellé, s az elrendezés alakzata is kezd
egyre kevésbé véletlenszerű lenni. Egymáshoz közel állítja azokat, csoportot
alkotva, vagy egy elképzelt vonal mentén sorba rakva helyezi el a tárgyakat. Ez
az állítgatás, rendezgetés történhet különböző, de egyforma tárgyakkal is.
Egymásba, egymásra csúsztatás:
A többtárgyas manipuláció egyik jellegzetes formája
a beletevés, ennek mintegy variánsaként fordul elő, hogy a gyermek két,
megközelítően egyforma játékot (poharat, tálkát) egymásba, egymásra csúsztat. A
fölfelé való építkezés egyik első eleme több tárgy egymásba, egymásra
csúsztatásában fedezhető fel. Az egymásba, egymásra csúsztatásnál az egyes
tárgyak nyílásukkal efelé vagy felfelé helyezkednek el. Előfordul, hogy a
játékelemeket az alapon elhelyezve, vízszintes irányban terjeszkedve csúsztatja
egymásba (pl. poharakat). A sikeres összecsúsztatást természetesen sokféle
egyéb próbálkozás előzi meg. Hiszen különböző formájú és méretű tárgyakkal
próbálkozik. Éppen eközben szerez alapvető ismereteket a tárgyak formájáról,
méretéről, hasonlóságukról, különbözőségükről. Az összeilleszthető, illetve az
össze nem illeszthető tárgyakkal való kísérletezés során jut el odáig, hogy
tapasztalatai alapján ránézéssel is ki tudja választani azokat, melyekkel így
is eredményesen tevékenykedhet. A gyermek egyre több elemet csúsztat össze.
Eleinte szemmel láthatóan magát a tevékenységet, a mozdulatok ismétlődését
élvezi. Számos darabot összecsúsztathat, majd az építményt szétszedi, ismét
egymásba vagy egymásra csúsztatja az elemeket. Egy idő után már a tevékenység
eredménye is fontos számára, élvezettel szemléli „művét”, nem szedi szét
azonnal. E tevékenység és az építés közötti hasonlóságot, összefüggést nem
nehéz felfedezni.
A játéktárgyak kiválasztása, a gondozónő teendői:
A rátevést a gyermek valamennyi keze ügyébe kerülő
játékkal gyakorolja. Ha a csoport játékkészlete változatos tárgyakból,
játékokból áll – ezekre a gyermekeknek eddig is feltétlenül szükségük volt
manipulációs tevékenységükhöz – akkor a rátevést is módjukban áll sokféleképpen
próbálgatni. A játékokon kívül olyan felületre van szüksége, mely alapul
szolgál a rátevéshez (dobogó, felfordítható dézsa, labirintus, polc, stb.).
Ezek a játékok, illetve berendezési tárgyak egyébként is szükségesek a
gyermekek mindennapi tevékenységéhez. Ennek a játékformának elősegítése
érdekében a gondozónőnek a korábban leírt játék-elrendezésen kívül mást nem
kell tennie. Felállítani, állítgatni olyan tárgyakat lehet, melyeknek alapja
van, s ehhez az alaphoz képest a tárgy magasan kiemelkedik függőleges irányban
(flakon, orsó, kugli, vödör, stb.). Eleinte, amikor a kisgyermek az állítgatás
felfedezésénél tart, elegendő számára 2-3 állítgatható tárgy. Ha az adott
csoportban több gyermek tart a játékfejlődésnek ezen a szintjén, akkor
természetesen több kell.
Amikor állítgatásból egyre inkább egymás mellé,
illetve alakzatba rendezés lesz, akkor már külön örömet jelent a gyermek
számára, ha ugyanabból a tárgyból vagy játékból sok van, pl. sok egyforma
méretű, különböző színű vödör, sok kugli, sok egyforma színű, méretű flakon. Ha
a csoport játékfejlettségére általában jellemző ez a szint, akkor nagy
mennyiségű játékot kell adnunk (gyermekenként 8-10 db). Ez természetesen csak a
kisebb méretű játékokra vonatkozik, pl. pohár, homokozó, vödör, kugli, flakon,
szita, kenyérkosár, tálka, stb. A nagyméretű kosarakból, vödrökből csak a
csoport létszámával megegyező mennyiséget célszerű adnunk, ha ennél többet
adnánk, aránytalanul kitöltené a szobát, elvéve a helyet más játékoktól. Egy 8
fős csoportnak kb. 50-70 kisebb játékra is szüksége lehet ahhoz, hogy egy-egy
gyermek akár 15-20 db-ot fel tudjon használni. Annál is inkább, mivel az
egymásba, egymásra csúsztatáshoz is megközelítőleg ezeket a játékokat tudjuk
kínálni. Nem érdemes egyidejűleg sokféle játékot adni, mert abból átláthatatlan
játék-dömping lenne a szobában. Elég, ha ehhez a tevékenységhez egyidejűleg
kétfélé kínálunk (pl. flakonokat és vödröket, vagy poharakat és
kenyérkosarakat).
A gyermek érdeklődését figyelembe véve időnként
cserélhetjük ezeket a játékokat. Egy-egy olyan játékféleséget (pl. kuglikat),
mellyel már ritkán játszanak a gyermekek, átmenetileg el is tehetünk. Helyette
olyat adjunk, ami hasonló tevékenységre alkalmas (pl. flakonok). Néhány hét
elteltével, ha szükséges, újból elővehetjük a régieket, ilyenkor azok az
újdonság varázsával hatnak. Mindez nem azt jelenti, hogy a szobában sok, de
csak két fajta játék van. Hiszen az állítgatás, alakzatba rendezés a gyermekek
játékában nem önmagában jelenik meg, hanem ezzel egy időben számos más
játékforma is jelen van, még megközelítően azonos életkorú gyermekek
csoportjában is. Az alakzatba rendezés különösen helyigényes játék. A
rakosgatáshoz, csoportokba állítgatásához terület kell, ahol a gyermek
zavartalanul tevékenykedhetnek. Ezért célszerű a gyermekek játszóhelyén (ebben
a korban a szoba túlnyomó részét jelenti) kiválasztani egy olyan részt, ahol
csak az állítgatáshoz, alakzatba rendezéshez szükséges játékokat kínáljuk.
Ezeket a tárgyakat célszerű csoportos elrendezésben tálalni. Pl. néhány nagyobb
dézsába tehetünk poharakat, a közelükbe, az alapra téve sok-sok flakont. Bízzuk
a gyermekekre, hogy kedvük és fejlettségük szerint hogyan játszanak velük.
Lehet, hogy az egyikük a poharakat rakosgatja egyik dézsából a másikba, míg a
másik állítgatja, rendezgeti, vagy éppen elviszi távolabbra, és szerepjátékban
használja azokat.
A gusztusosan elrendezett játékok természetesen
hamarosan összekeverednek a játék folyamán, hiszen használják őket. Az is
természetes, hogy a gyermekek széthordják őket a szoba más részeibe, esetleg
más tevékenységhez használják őket. Az is természetes, hogy a gyermekek
széthordják őket a szoba más részeibe, esetleg más tevékenységhez használják
(pl. egy teherautóval elszállítja a vödröket). Az éppen használaton kívül levő
tárgyakat, játékokat időnként szedjük össze, vigyük vissza eredeti helyükre,
természetesen anélkül, hogy a tevékenykedő gyermekeket megzavarnánk, vagyis
csak akkor, ha azokkal valóban nem játszik senki. Egy délelőtt vagy délután
folyamán erre többször is szükség lehet (pl. a fürdetés és az étkezés előtt,
két gyermek etetése közben, stb.). Szeretnénk hangsúlyozni, hogy a gondozónő
azon tevékenysége, amikor összerendezgeti az összekeveredett játékokat, nem azt
jelenti, hogy megmutatja a gyermekeknek, milyen játéktevékenységet vár el
tőlük. A felkínált játékokkal természetesen bármit lehet játszani.
Az egymásba, egymásra csúsztatáshoz sok egyforma
méretű, üreges játék, tárgy szükséges. Közepes méretű műanyag poharak, homokozó
vödrök, közepes méretű tálkák, kenyérkosarak a legalkalmasabb eszközök. Az
állítgatáshoz, alakzaba rendezéshez használt játékok részben az egymásba csúsztatáshoz
is felhasználhatóak. Egy-egy alkalommal csak néhány fajtát érdemes adni egy
csoportnak, abból ellenben sokat. 2-3 homokozó vödör egymásra, egymásba
csúsztatásával látványos építményeket lehet létrehozni. Ha egy gyermeknek
alkalmanként 15-20 játék is jut, még akkor is előfordulhat, hogy egymás
építményét bontják le, hogy az elemeket sajátjukba felhasználják. Mikor a
gyermekek szenvedélyesen űzik ezt a játékformát, még a nagyméretű, egyforma
tárgyakkal is kipróbálják, hogy egymásba rakhatók-e (pl. dézsákkal, nagyobb
méretű vödrökkel).
Mivel az összecsúsztatáshoz is sok játék kell, hamar
kavarodás, rendetlenség érzése támad az embernek, vagy éppen az ellenkezője is
megtörténhet, hogy eltűnnek a játékok, mivel valamennyit felhasználják,
egymásba csúsztatják a gyermekek. A gondozónőnek gondolnia kell arra, hogy a
használaton kívüli sorozatokat időnként szétszedje. A gondozónő védelmet nyújtó
magatartásának fontossága fokozódik azokban az esetekben, amikor egy-egy
gyermek elmélyült tevékenységét megzavarja egy másik gyermek. Például, ha
minden gyermeknek egy dézsányi pohár jut, és valaki ennél többel szeretne
játszani, mondhatja, hogy később, ha valaki már mással lesz elfoglalva, akkor
az ő tulajdonában lévő játékokkal is lehet játszani. Még jobb, ha a zavaró
társnak hasonló játékokat ajánl fel, a használaton kívül lévők közül.
Egy-egy művet ezen a fejlettségi szinten még nem
szükséges hosszabb időre megőrizni. A gyermekek rendszerint még ezt nem is
igénylik, emellett nem is tudnának elég játékot adni nekik, ha félretennék a
hosszú sorozatokat. Ilyenkor a játék birtoklása a tevékenység befejezéséig
tart. Többnyire, ha a gyermek már egy másik tevékenységbe kezdet, nem is tartja
számon hány vödröt, poharat rakott egybe, így a következő tulajdonos akár
birtokba is veheti. Természetesen beavatkozni is csak akkor kell, ha konfliktus
támad a gyermekek között, hiszen számtalanszor fordul elő, hogy az egymásba
csúsztatott vödröket szétszedve maga az alkotója adogatja tovább társainak.
Hangsúlyozni szeretnénk, hogy az egymásba, egymásra csúsztatáshoz az egyforma
méretű játékok alkalmasak. Éppen ez teszi lehetővé az összeállítás
sokféleségét. Például ugyanaz a pohár hol alulra, hol felülre, vagy éppen
középre kerül stb.
Külön kell szólnunk a kereskedelemben kapható különböző
alakú, üreges kocka, pohár, hordó sorozatokról. A gyermekek ezekkel is szívesen
játszanak, egy-egy elemet rátesznek vagy beletesznek a másikba. Arra azonban
nemcsak most, hanem még sokáig nem képesek, hogy az elemeket nagyság szerint,
méretarányok helyes megválasztásával csúsztassák egymásban, ugyanis ez
lényegesen nehezebb feladat, mint az egyforma elemek egymásba csúsztatása.
Az építés kezdeti formái, a rátevés, az állítgatás,
az alakzatba rendezés és az egymásba, egymásra csúsztatás természetesen csak
akkor jelenik meg a gyermek játékában, ha megtalálja környezetében az ehhez
szükséges tárgyakat, eszközöket. Gyermekenként változik, hogy melyikük melyik
változatot fedezi fel korábban, s milyen sorrendben követik egymást a
felfedezések. Az is egyénileg különbözik, ki-ki melyik játékformát kedveli,
ismételgeti gyakrabban. A gyermekekre 2,5-3 éves korig jellemző ez a
játéktevékenység. A későbbiekben is előfordul, mikor a tevékenységformákat már
fejlettebb váltja fel, hogy időnként egy-egy gyermek visszatér ehhez a
formához, vagy beépíti fejlettebb játékába (pl. kuglikat állítgat sorba, majd
egy idő után közli, hogy ez kerítés.) Ha a gondozónő figyelemmel kíséri és
támogatja a játéktevékenységnek megjelenését, változatos megnyilvánulásait és
fejlődését, akkor azt is észre fogja venni, amikor már az építőjáték
feltételeit kell megteremtenie.