A család fogalma, életciklusai és funkciói

A család a társadalmi kiscsoportok egyike. Csoportnak nevezzük az egyéneknek olyan együtteseit, amelyeket bizonyos közös ismérvek jellemeznek, kötnek össze. Kiscsoportnak nevezzük azokat a csoportokat, amelyeknek tagjai olyan kis létszámúak, hogy egymást személyesen ismerik és egymással többé- kevésbé szoros kapcsolatban vannak. Ilyenek tehát a munkahelyi és lakóhelyi közösségek, iskolai osztályok, kis egyesületek, körök, klubok, baráti közösségek, a rokonság és a család.

Meg szokás különbözteti formális és informális csoportokat. Formális csoportnak nevezzük azokat a csoportokat, amelyeket a szervezeti szabályok definiálnak. Informális csoportnak nevezzük azokat a csoportokat, amelyeket nem formális szabályok definiálnak, hanem személyes kapcsolatok, szimpátiák, közös érdekek és azok képviselete tart össze.

Családnak nevezzük a szociológiában az olyan együtt élő kiscsoportot, amelynek tagjait vagy házassági kapcsolat, vagy leszármazás, más szóval vérségi (kivételes esetben örökbefogadási) kapcsolat köti össze. A statisztika családdefiníciója ennél valamivel szűkebb: csak a szülőket (vagy egyedülálló szülőt) és velük együtt élő nem házas gyermekeiket számítja a családhoz. Ennek alapján 3 családtípust különböztet meg: a házaspárt, a házaspárt gyermekkel, továbbá egy szülőt gyermekkel.

Ezt szokás családmagnak, vagy nukleáris családnak is nevezni. A családtól meg kell különböztetni a háztartás fogalmát. Ez az együtt lakó és a megélhetési költségeket megosztó, együtt fogyasztó (étkező, tartós javakat közösen használó) emberek csoportja, akik általában, de nem szükségképpen rokonok.

Különféle háztartástípusokat különböztethetünk meg:

-          nukleáris családi háztartások

-          kiterjesztett családi háztartások

-          több családmagból álló háztartások

-          olyan háztartások, amelyeknek tagjai közül senki sem tartozik ugyanazon családmaghoz

-          egyszemélyes háztartás

Házasságtípusok:

Házasságkötésnek mondjuk a szociológiában azt a cselekményt, amellyel felnőttek házastársi-családi kapcsolatot létesítenek egymás között. A magyar és más fejlett országok társadalomstatisztikájában házasságnak nevezik azt a jogi eseményt, amelynek során egy férfi és egy nő a jogszabályoknak megfelelően házastársi kapcsolatot létesít.

A házasságnak igen sok fajtáját lehet az emberiség történelme folyamán és a mai társadalmakban megkülönböztetni:

-          poligám házasság: amikor egy férfinek, vagy egy nőnek több házastársa van

-          azonos nemű felnőttek házasságszerű együttélése

-          endogámia: a csoporton (törzsön, klánon, falun) belüli házasságkötés

-          exogámia: csoporton kívüli házasságkötés

-          homogámia: az adott társadalmi osztályon, rétegen, felekezeten, etnikumon belüli házasságkötés

-          heterogámia: amikor a vőlegény és a menyasszony más-más osztály tagja

-          válás: a házasság felbontása

A statisztikában négyféle családi állapotot különböztetnek meg:

-          nőtlen, hajadon

-          házas

-          elvált

-          özvegy

A családszociológia a szociológia tudományának egyik legfejlettebb ága. Kutatási területe is a legtágabbak közé tartozik, a történeti családkutatásoktól a házastársi konfliktusok kutatásáig terjed. A házasságkötések és válások adatait évente gyűjti és közli a népmozgalmi statisztika. A családi állapotra, a családok és a háztartások összetételére vonatkozó másik fontos adatforrás a népszámlálás.

Elméletek

A családszociológiában sokféle és sokszor egymásnak ellentmondó elméleteket találhatunk:

-          a családfejlődés evolucionista elmélete: Bachofen (1861) és Morgan (1871) nevéhez fűződik. Szerintük az emberiség történetének kezdetén, a fejlődés első szakaszaiban a szexualitás a törzsön belül teljesen szabályozatlan volt, tehát csoportházasság létezett. Később fokozatosan korlátokat vezettek be a lehetséges nemi partnereket illetően. Ezt követően a többnejűség vált általánossá, majd a monogámia. Az azóta végzett kulturális antropológia vizsgálatok az evolucionista elméletet megcáfolták.

-          G. Murdock (1957) összegyűjtötte 575 különböző társadalomra vonatkozó vizsgálatok eredményeit, ennek alapján azt állapította meg, hogy a monogámia a leggyakoribb házasságtípus az emberiség történetében.

Azt lehet tehát mondani, hogy a család valamilyen formája minden emberi társadalomban létezett, de ezek a formák nagyon változatosak voltak.

A házasságok történeti változásainak elméletei:

-          Le Play (1871): a háztartás a többcsaládos és törzscsaládos típus uralma felől a nukleáris háztartástípus túlsúlya irányába változik a fejlett társadalmakban.

-          Parsons (1955): a modern gazdaság és társadalom követelményeinek a családmag tagjaira korlátozódó háztartás felel meg, mert ennek a háztartásnak tagjai mozgékonyabbak, könnyebben változtatnak lakóhelyet, munkahelyet. Ennek az elméletnek egy újabb változata szerint görbe vonalú fejlődés érvényesült: a gyűjtögető és vadásztársadalmakban a nukleáris családtípus volt az uralkodó, mert nagy mozgékonyságra volt szükség, az agrártársadalmakban a többcsaládos együttélés, a modern ipari társadalmakban újra a nuklearizálódási tendencia érvényesült.

-          P. Lastett (1972): XVII. Századtól a nukleáris családi háztartás volt számszerűen túlsúlyban.

A család funkciói

A családnak öt fontos funkciója van: termelési funkció, fogyasztás funkció, reprodukciós funkció, felnőttek pszichés védelme, a gyermekek szocializációja.

A családok termelési és fogyasztási funkcióinak csökkenése azzal jár, hogy megerősödött a családtagok egymás közötti érzelmeinek a fontossága. A korábbi évszázadokban a házasságkötésnél döntő szerepet játszottak a gazdasági szempontok, ma viszont a házastársak egymás iránti érzelmei játszanak szerepet a párválasztásnál. Viszont az érzelmek könnyebben változnak, így gyakrabban gyengülhet meg a házasságot összetartó leglényegesebb tényező.

Shorter (1975): A hagyományos társadalomban az érzelmek teljesen alárendelt szerepet játszottak a párkapcsolatban, az 1700-as évek második felében indult meg Nyugat- Európában az első „szexuális forradalom”. Ennek során az érzelmek egyre nagyobb szerephez jutottak a párválasztásban. Az 1960-as években újabb „szexuális forradalom” ment végbe, ennek során a fiatalok már teljesen függetlenítették magukat a szexuális kapcsolatokat korlátozó korábbi társadalmi előírásoktól.

A családszociológiai tudományos szakirodalom mellett az elmúlt évtizedekben kialakult egy heves vita a családról és annak jövőjéről. Három tábor különböztethető meg a vitában:

1. A kritikus tábor szerint: a család a nők elnyomásának és a gyermekek személyiségfejlődése eltorzításának intézménye. A nemek közötti kapcsolatok lényege a harc, a heteroszexuális kapcsolat egyértelmű az erőszakkal, az anyaság egyértelmű a rabszolgasággal. A lelki betegségek, pszichiátriai problémák legfőbb okai a családban találhatók meg. Ezért kívánatos lenne a család teljes eltűnése az emberi társadalomból.

2. A neotradicionalista tábor: ellenzi a szülők felbomlását, a két szülő és gyermek típusú családtípustól eltérő formák elterjedését, a homoszexualitás tolerálását. Mindezen elveiknél sokkal közismertebb a művi abortusz engedélyezése elleni igen harcos fellépésük.

3. A szakmai tábor: olyan szakemberekből áll,, akik munkája a problematikus helyzetű családok segítéséből áll. A családok segítését, a problémák megoldását tartják fontosnak.

A gyermekek, idősek helyzete a családban

Egészen a reneszánsz korszakig a szülők nem sok szeretetet éreztek gyermekeik, különösen a csecsemők és egészen fiatal gyermekeik iránt. Ezt azért sem tehették, mert a csecsemők, kisgyermekek közel fele meghalt. A XIV. században láthatóak az első jelei annak, hogy a kisgyermek a család számára értékké válik. A gyermekek értékének, az irántuk érzett szeretetnek megnövekedésével párhozamosan kialakult a gyermekkor fogalma. A modern korban egyrészt a gyermek igen nagy értékké vált a családban, másrészt a gyermekkor fokozatosan meghosszabbodott. Mindez paradox módon azzal járt, hogy a családok kevesebb gyermeket vállalnak, mert egyrészt a gyermekeiknek minél kedvezőbb anyagi feltételeket akarnak teremteni, másrészt a kedvező anyagi feltételek biztosítása egyre költségesebbé vált. 

A családszociológia figyelme újabban fordult a felnőttek és az idős szüleik közötti kapcsolatokra. A felnőtt gyermekek és a külön háztartásban, tehát külön nukleáris családban élő szüleik közötti kapcsolatok meggyengülnek. Hasonlóképpen elhalványulni látták a testvérekkel és távolabbi rokonokkal fenntartott kapcsolatokat is.

Nemzetközi tendenciák

A következőket tudjuk biztosan elmondani a fejlett országokban megfigyelhető tendenciákról:

1. Az első házasságkötés átlagos életkora Északnyugat- Európában a XIX. Században lényegesen magasabb (a nőknél 25 év körül) volt, mint Kelet- Európában (20 év körül vagy alatt). A nyugat- európai részeken magasabb volt az életük végéig hajadon, illetve nőtlen ember.

2. Az átlagos első házasságkötési életkor: a II. vh utáni időszakban a nyugat-európai és észak-amerikai országokban fiatalodott, az 1960-as évek közepe táján azonban megfordult ez a fiatalodási tendencia.

3. Megnőtt a házasságon kívül együttélők aránya.

4. Az 1960-as évek közepének fordulatával megnőtt a házasságon kívül születések aránya. Két típusát lehet megkülönböztetni: fiatal, egyedülálló nők szülnek gyereket, mert nem törődnek vele, hogy a megtermékenyülést elkerüljék, továbbá a házasságszerűen együttélő párok tudatosan tervezett gyermekei.

5. Egyidejűleg emelkedett a válási arányszám.

6. Megnőtt az egy szülő, aki gyermekével él. Az ilyen háztartások körében gyakoribb a szegénység.

7. Megnőtt az egyszemélyes háztartásban élők aránya. Ennek egyik oka, hogy az idős házaspárok özveggyé válnak, másik oka, hogy az elváltak nem házasodnak újra, illetve a fiatal felnőttek még nem házasodnak meg, de megengedhetik maguknak, hogy önálló háztartásban éljenek.

8. Csökken a családok gyermekszáma.

Magyarországi helyzet

A nyers házasságkötési arányszám (az összes népességszámmal osztják ezeknek a számát, és ezer főre adják meg a házasságok számát) a II. vh. utáni első tíz évben általában 10 fölött volt, azóta lassan csökkent, 1995-ben már csak 5,2 volt. Elsősorban az elvált nők házasságkötésének gyakorisága csökkent. A nők első házasságkötésének átlagos életkora ma is meglehetősen alacsony (1995-ben 22,2 év). Az első házasságot kötő férfiak átlagos életkora 25 év, a férjek és feleségek közötti átlagos korkülönbség 2,8 év. A nyugat-európai tendenciáktól eltérően Magyarországon elsősorban elvált és özvegy nők élnek élettárssal.

A nyers válási arányszám, vagyis az ezer lakosra jutó válások száma 1945-ben emelkedett fel, 1950-től újra emelkedett, az utóbbi években csökkent. A válások száma azonban nem mutatja pontosan a ténylegesen felbomló házasságok számát, hiszen feltehetően elég nagy számban vannak az olyan házaspárok, amelyek ténylegesen külön élnek, de jogilag nem váltak el.

A házasságon kívüli születések aránya az összes élveszülések között 1945 után először lecsökkent a két vh. közötti időszakhoz képest, majd lassan növekedni kezdett. Az utóbbi években erősen nő, de még mindig sokkal alacsonyabb, mint egyes észak-európai országokban. A magyar társadalomban elsősorban az alacsony iskolai végzettségű nők körében fordul elő a házasságon kívüli szülés.

Alapvető változások történtek a családok életében. Ezek közül legkézenfekvőbb a családi életciklus változása a demográfiai változások következtében. Meghosszabbodott ugyanis a várható élettartam. Ma egy házasság 40-50 évig eltarthat, régen csak 20-30 évig tartott.

Ma a gazdasági szerepek és általában az anyagi-vagyoni szempontok kisebb szerepet játszanak a házastárs kiválasztásánál, mint 1945 előtt. Ebben lényeges szerepet játszik az a tény, hogy régebben a családok jelentős része különálló gazdasági egységek voltak. Mivel az érzelmek a gazdasági adottságoknál lényegesen változékonyabbak, a 40-50 évig tartó házasság folyamán a korábbinál gyakrabban állhat elő olyan helyzet, amikor az érzelmek már nem képesek a házastársakat együtt tartani, ezért különélésre vagy válásra kerül sor.

Az 1990-es években két adatfelvétel volt Magyarországon, amely a családdal kapcsolatos értékeket kutatta. 1993-ban a szülőképes korú női népesség és hasonló korú férfiak mintájától kérdezték meg, hogy nyolc állítás közül melyikkel ért egyet. A két állítás közül az egyik a XX. Század elején elterjedt normákat fejezte ki, a másik az utolsó évtizedekben a fejlett országokban elterjedő („posztmodern”) normát. Többnyire a hagyományos értéket és normát tükröző állítást helyeslők voltak többségben. A gyermekvállalással kapcsolatban: a legpozitívabb értékelést kapta a házastárssal és gyermekkel élni családforma.

A magyar társadalomban az utolsó évtizedekben számos olyan változás ment végbe, amely megnehezíti a családok számára azt, hogy a családi funkciókat megfelelően ellássák. A fiatal házaspárok számára a lakáshoz jutás igen nehéz feladat, a családok életszínvonalát erősen differenciálja az eltartott gyermekek száma. Éppen ezért fontos olyan intézmények létrehozása, amelyek a családoknak mindenféle problémahelyzetben segítséget tudnak nyújtani.